Lifestyle

Kifosztották a magyar szurkolókat - Ömlenek a panaszok a meccsek után

A BRFK nem bocsátkozik jóslatokba

"Válaszadásunking mindösszesen két feljelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz, amelyek alapján a BRFK II. kerületi Rendőrkapitányság Zseblopás Elleni Alosztálya nyomozást rendelt el lopás miatt ismeretlen tettes ellen" - tudtuk meg arra a kérdésünkre, hogy hozzájuk sokan fordultak-e segítségért hasonló ügyben.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a nagy tömegeket vonzó nyilvános meccsnézésekre és az azt követő ünneplésre hogyan készült, illetve készül a rendőrség. Ezzel kapcsolatban azt a választ kaptuk, hogy a BRFK a szükséges erőkkel, eszközökkel biztosítja a közrendet, közbiztonságot, amennyiben intézkedésre okot adó körülményt észlel, úgy megteszi a szükséges intézkedéseket.

Azt is hozzátették, hogy a szerdai magyar-portugál meccs után két főt állítottak elő bűncselekmény gyanúja miatt és 5 fő esetében biztonsági intézkedést hajtottak végre.

Azzal kapcsolatban, hogy a zsebtolvajok áldozatainak van-e bármi esélyük arra, hogy visszakapják az értékeiket elmondták, hogy "folyamatban lévő nyomozások jövőbeli kimeneteléről nyilatkozni nem tudunk, a rendőrség jóslásokba nem bocsátkozik".

A BRFK tippeket is adott, hogy hogyan érdemes védekeznünk a zsebtolvajok ellen. Klikk a következő oldalra!

Fotó: MTI

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
VI. Fülöp feleségének hivatalos megnevezése Spanyolország királynője, de ha rajtunk múlna, Letícia a divat királynője címet is viselhetné.
Sztárok
Március 18-án startolt a TV2 népszerű napi sorozata, a Hazatalálsz második évada, amelyben a nézők minden hétköznap este izgatottan várják, hogy hogyan alakul Farkasliget lakóinak élete. Réti Adrienn...
Lifestyle
A Bika ma legyen észnél, mert fontos döntéseket kell meghoznia. Napi horoszkóp!