Lifestyle

Vízkereszt: a hagyomány szerint ma eldől, milyen hosszú lesz a tél

A vízkereszt, azaz epifánia az egyik legrégibb keresztény ünnep, amely Jézus kinyilvánulásának pillanatait foglalja magában. Ezt mindenki ismeri, ám kapcsolódnak a jeles naphoz még további érdekességek is, például a hagyomány szerint ma kiderül az is, mennyi ideig tart majd a téli szezon és mikor köszönt be a tavasz.

Vízkereszt

A vízkeresztről (január 6.) a legtöbb embernek az jut eszébe, hogy le kell szedni a fát, ugyanis vége a karácsonyi időszaknak. Ez abszolút helyénvaló, ám az ünnep ennél érdekesebb dolgokat is magában foglal. Az epifánia jelenti a napkeleti bölcsek imádását, Jézus megkeresztelkedését a Jordánban, valamint az első csodáját (a víz borrá változtatása) a Kánai menyegzőn. A jeles naphoz jó pár népszokás és hagyomány kötődik, ezekről lesz szó a következőkben.

Népszokások a Kárpát-medencében

A történelem során a magyarság körében számos népszokás alakult ki, amely a vízkereszthez kapcsolódik. Ipolytarnócon, Litkén és Mihálygergén például nagyon komoly hagyományokat őriznek a jeles napra vonatkozóan. Sokan a szenteltvizet régen hazavitték, mert gyógyító erejében hittek. Még az állatoknak is adtak belőle, hogy elkerüljék a betegségeket, az emberek pedig a különféle rosszindulatú energiák (rontások) ellen is alkalmazták.

Tradíció volt a 16. századtól az úgynevezett csillagének vagy csillagozás. Ez a háromkirályjárás a napkeleti bölcsek látogatására referált, alakjukat gyerekek személyesíthették meg, legfőbb szimbóluma pedig természetesen a csillag volt, mely a hagyomány szerint a három királynak is mutatta az utat Betlehembe - írja a Wikipédia.

Megjósolták, milyen hosszú lesz a tél

Érdekesség, hogy állítólag régen vízkereszt időjárásából azt is megjósolták, meddig tart majd a tél, milyen hosszú lesz és mikor köszönt be a tavasz. Ha január 6-án havazott és hideg volt, akkor rövid évszakra számítottak, ha viszont sütött a nap, az a hosszú szezont jelezte. A napi adatok alapján tehát - amennyiben hiszünk a hagyománynak - az idei tél rövidebb lesz, mert mára havazást és sok csapadékot írt az előrejelzés.

Ma a szokások közül inkább már csak azt tartjuk be, hogy ténylegesen leszedjük a karácsonyfát január 6-án.

Fotó, leadfotó: 123rf; forrás: Wikipédia, Netfolk

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.