Nem inni – Ezért vannak vízzel teli palackok az olasz házak előtt

Különös látvány fogadja az Olaszországban nyaralókat: vízzel teli műanyag flakonok sorakoznak a bejáratoknál.
Vajon miért?
A népszerű olaszországi üdülőhelyeket és a festői kistelepüléseket járva sok turistának szemet szúrhat egy egészen fura és visszatérő jelenség. A történelmi belvárosok szűk utcáin, a lakóházak, üzletek és éttermek bejáratai mellett teli vizespalackok sora várakozik a járdán. A forró nyári napokon a hőségtől tikkadt utazók könnyen azt gondolhatják, hogy ez a híres olasz vendégszeretet egy kedves megnyilvánulása, és a palackokat a szomjas járókelőknek vagy a rászorulóknak készítették ki a házigazdák. Ennél nagyobbat azonban nem is tévedhetnének, a szakértők és a helyiek ugyanis óva intenek mindenkit attól, hogy akár csak hozzáérjenek ezekhez a flakonokhoz, nemhogy igyanak belőlük. Az ismeretlen eredetű, ki tudja mióta a tűző napon álló folyadék elfogyasztása komoly egészségügyi kockázatot jelent, hiszen a melegben a kórokozók elképesztő sebességgel szaporodnak benne. A közösségi médiában ismét virálissá vált, különös szokás mögött valójában nem a turisták hűsítése áll, hanem egy nagyon is gyakorlatias, évszázados gyökerekkel rendelkező lakossági praktika, amelyet a helyiek előszeretettel alkalmaznak.
Spain. Why are there water bottles outside all the driveways and entrances?
by in whatisthisthing


























