Lifestyle

Eljött a vizes vébé talán legizgalmasabb napja: este nyolc magyarért szoríthatunk egyszerre

A vizes világbajnokság egyik legizgalmasabb napjához érkeztünk: a ma esti futamokon nyolc magyar versenyzőért szoríthatunk.

Milák Kristóf, a nagy esélyes

Alighanem felrobban majd este hét óra előtt néhány perccel a Duna Aréna: hivatalosan ugyanis 18:54-kor kezdődik a férfi 200 méteres pillangó döntője - írja a hirado.hu. A szám nagy esélyese Milák Kristóf: a még mindig csak 22 éves klasszis ezen a távon gyakorlatilag verhetetlen. A szám olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki címvédője, és mindhárom világeseményen ő tartja a rekordot.

Az esélyeknek megfelelően most is a legjobb idővel várhatja az esti futamot, miután a hétfői elődöntőben – ahogy fogalmazott – tartott egy kis erődemonstrációt a mezőnynek.

Milák a vegyes zónában elmondta, edzője, Virth Balázs egy „értékelhető úszást” kért tőle az elődöntőben: „Ne fürödve jussak a döntőbe, hanem úgy, ahogy csináltam. Komoly úszás legyen, olyan dinamikával, technikával, ami önbizalmat ad majd a fináléra, hogy ott is jól menjen” – mondta Milák hozzátéve, hogy megnyugtatásra inkább trénerének van szüksége.

De nemcsak miatta lesz majd hangorkán a Duna Arénában: a szám másik magyar döntőse a „közönségkedvenc” Kenderesi Tamás, akit a 2016-os riói olimpián elhíresült nyilatkozata óta sokan csak „sajtbureszként” emlegetnek.

Kenderesi a nyolcadik legjobb idővel jutott a döntőbe, így esetében a rióihoz hasonló bronzérem már nagy bravúr lenne – a pontszerzés azonban elérhető.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Lapozz, a cikk folytatódik!

Kapás Boglárkáért és Hosszú Katinkáért is izgulhatunk

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Rajtuk kívül is lesz kiért izgulni, hiszen a keddi elődöntőkben hat magyar is medencébe ugrik. legnagyobb reményei talán a 200 méteres pillangón világbajnoki címvédő Kapás Boginak lehet, aki délelőtt nagyszerű hajrával futamában a harmadik, összességében a hetedik legjobb idővel kvalifikálta magát a legjobb tizenhat mezőnyébe.

Kapás felkészülését egy komolyabb sérülés hátráltatta, így az esti elődöntő előtt csupán annyit kívánt magának, hogy jusson be a szerdai döntőbe.

A szám másik magyar indulója Hosszú Katinka, aki a 14. idővel jutott tovább, így sokat kéne javulnia, hogy este beverekedje magát a legjobb nyolcba – de egy háromszoros olimpiai bajnoktól talán ez sem lehetetlen.

Ami a többieket illeti férfi 100 méter gyorson Németh Nándor a 9., Szabó Szebasztián a 13. idővel várhatja az esti programot, illetve férfi 200 méter vegyesen a 19 éves Kós Hubert – aki a tavalyi Európa-bajnokságon junior világcsúcsot úszott a Duna Arénában – és Török Dominik Márk is ott lesz az esti elődöntőben.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) megbízásából, a Magyar Vízilabda Szövetséggel együttműködve a vízilabdát és a hazai gyógyfürdőket népszerűsítő kisfilm készült a hazánkban megrendezendő FINA vizes világbajnokság alkalmából.

Leadfotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.
Lifestyle
Egy történelmi, 19. századi kőház megvásárlásával akarta valóra váltani régi álmát a házaspár, ám a kulcsátvétel után azonnal elszabadult a rémálom.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá...
Lifestyle
Vajon miért érzed úgy, hogy bizonyos dolgok újra és újra megtalálnak az életben? A maja horoszkóp szerint születésed napja nemcsak a személyiségedről, hanem a földi küldetésedről is sokat elárulhat.