Lifestyle

A nő bekapcsolva felejtette a mikrofonját a videochatben, a kollégái belepirultak abba, amit hallottak

Azt hitte, kikapcsolta a mikrofonját

Az értékesítési ügynökként dolgozó Alexandra Ceberio éppen videoközvetítésben vett részt a kollégáival, de egyáltalán nem is sejtette, hogy a teljesen ártatlannak, "hétköznapinak" induló diskurzus milyen bajba sodorhatja. A 24 éves lány és munkatársai a Zoom felületén keresztül érintkeztek egymással, és amikor éppen szünetelt a beszélgetésük, Alexandra különös tirádára ragadtatta magát. Hősnőnk magából kikelve, trágár szavak kíséretében méltatlankodott, mondván, ő már készen állna arra, hogy folytassák a beszélgetést, de a kollégái még mindig nem kapcsolták vissza a kameráikat. Alexandra ráadásul minősíthetetlen stílusban szidta a munkáját is, ezzel is tetézve vétségét.

A fiatal nő akkor fagyott le, amikor dühös monológját megszakította egyik kollégája, tudatván vele, hogy minden egyes szava hallatszik a beszélgetésben, mivel elfelejtette kikapcsolni a mikrofonját. "Csak hogy tudd, én hallom minden egyes szavadat" - mondta Alexandra munkatársa, a lány pedig egy másodperc alatt sóbálvánnyá dermedt a rémülettől.

Alexandra a csúfos baki ellenére ma is értékesítési ügynökként dolgozik, igaz, azóta már más cégnél tevékenykedik. A TikTok-videó, mely bemutatta a 24 éves csaj bénázását, azóta nagyot ment a közösségi médiában - rengeteg reakció és hozzászólás érkezett a felvételre. "Nekem ez a legnagyobb rémálmom a világon" - kommentálta a bizarr eseményt lapidáris tömörséggel egy látogató. Nos, valószínűleg nincs ezzel egyedül.

Fotó: 123rf

Az ifjú pár lelkesen készült a nagy napra, de sajnos az esemény egy váratlan fordulatot követően rémálomba fulladt.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Sokan felfigyeltek arra, hogy Ördög Nóra súlya a karrierje fellendülése óta nem igazán ingadozik. Most elárulta, hogy tud még mindig ilyen csúcsformában lenni.
Lifestyle
Bár sokan nem veszik észre és igencsak félvállról veszik a jelenséget, a kemény víz otthonunkban bizony igencsak sok negatív következménnyel járhat.