Lifestyle

Jó hír az Aranyélet rajongóinak: új magyar sorozatot készít az HBO

Egy igazán bevállalós sorozat

A besúgó egy csapat fiatal felnőtté válásának és felemelkedésének története a nyolcvanas évek Magyarországán. Külön öröm számomra, hogy a fiatal színészgárda az én generációmból tevődik össze, hiszen mind nagyjából egyidősek vagyunk a rendszerváltással, és abban a pillanatban készíthetünk sorozatot a nyolcvanas évekről, amikor ez az időszak eléggé eltávolodik napjainktól, hogy történelemmé váljon. Izgalommal várom, hogyan fogadja majd a közönség a sorozatot, amely ugyanannyira szól az első bulikról, szerelmekről, mint fontos, életeket befolyásoló döntésekről, és közben egy izgalmas krimi is” – mondta a sorozat író-rendezője, Szentgyörgyi Bálint.

Závorszky Anna, az HBO producere hozzátette: „Nagyszerű alkotói gárdával készítjük ezt a fiatalosan bevállalós sorozatot, amely történelmünk megosztó időszakáról szól, és szándékunk szerint több generáció számára nyújt majd lebilincselő szórakozást.

A sorozat főbb szerepeiben olyan tehetséges fiatal színészek láthatóak, mint Váradi Gergely (Guerilla, Fekete kecske), Patkós Márton (Napszállta, Kincsem), Szász Júlia (Seveled, Bátrak földje), Szőke Abigél (Akik maradtak), míg a tapasztalt művészgenerációt Thuróczy Szabolcs (Aranyélet, Drakulics elvtárs) képviseli.

A sorozat író-rendezője Szentgyörgyi Bálint, mellette Mátyássy Áron (Aranyélet, Víkend) és Miklauzic Bence (Parkoló) rendez több epizódot. Az HBO producerei Závorszky Anna és Johnathan Young, a gyártásért a Proton Cinema és producerként Petrányi Viktória (Fehér Isten, Jupiter holdja, Remélem legközelebb sikerül meghalnod, Pieces of a Woman) felel, aki az eddigi munka kapcsán így nyilatkozott: „Igazi öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy az HBO-val dolgozhatunk. A téma és időszak régóta megfilmesítésért kiált, büszkék vagyunk rá, hogy egy ilyen kivételes alkotócsapattal együtt vághattunk neki ennek a kalandnak.” A vezető operatőr Szatmári Péter (Kincsem, A Viszkis, Liza, a rókatündér), a díszlettervező Láng Imola (Feleségem története, Testről és lélekről, Terápia).

A növényi alternatívák elterjedése visszaszorítja majd az állati eredetűeket a nyugati világban. Mik ennek az okai és következményei?

Fotók és leadfotó: HBO / Orbital Strangers

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Udvaros Dorottya modellként tűnt fel a 2024-es párizsi olimpia formaruha bemutatóján. A Femcafé interjút is csinált vele, ahol természetesen megkérdeztük, milyen hatással van rá az, hogy távoznia...
Sztárok
Harry fia, Archie herceg a mai napon ünnepelte ötödik születésnapját, ennek alkalmából pedig Károly állítólag úgy döntött, hogy küld unokájának egy szerény, de annál kedvesebb ajándékot.
Lifestyle
A Gólkirályság 2023-ban indult magyar vígjátéksorozat, amit Kapitány Iván álmodott meg. A női edző azonban már a valóságban sem elképzelhetetlen egy férfiakból álló csapatnál.