Segít vagy árt a gyereknek? Ezekről ismerheted fel a helikopter szülőt

Te is találkoztál már a helikopter szülő elnevezéssel? A helikopter-szülőség nem valami modernkori mítosz vagy a 21. század egyik főbb gyermeknevelési irányzata, hiszen a fogalommal már az 1960-as években is foglalkoztak. Először Dr. Haim Ginott tanár, pszichológus és terapeuta használta, aki az olyan típusú szülőt illette ezzel a jelzővel, aki folyamatosan a gyereke feje felett köröz – mint egy helikopter. De mégis mit jelent ma helikopter szülőnek lenni, és mi jellemzi az ilyen embereket? Ennek próbáltunk utána járni!

A helikopter szülőség fogalma több, mint 50 éves

A fogalom tisztázásához 1969-ig kell visszautaznunk – egészen pontosan 55 évet, amikor Dr. Haim Ginott gyermekpszichológus megírta és kiadta a Parents&Teenagers című könyvét, melyben legelőször ő használta a helikopter szülőséget, mint létező jelenséget. A terapeuta szerint ezek a szülők folyamatosan ott köröznek a gyerekük körül, mint egy helikopter, ám túlaggódó viselkedésükkel inkább rontanak saját helyzetükön, mintsem jót cselekednének a gyerekkel. A fogalom később – 2011 környékén – vált nevelési stílussá, és azoknak a szülőknek a védjegye vagy jellemzője lett, akik semmi másra nem koncentrálnak, csak a gyerekükre, és túlféltve őt óvják mindentől. Természetesen a felelősségteljes viselkedés, a szeretetteljes családi háttér biztosítása és a megfelelő szülői nevelés (amiben joggal benne van a féltés, gyermekünk megóvása és az állandó aggódás is) egy átlagos családban létfontosságú, ám a felelős szülő és a helikopter szülő messze nem ugyanaz a fogalom.

Szó sincs rossz szándékról, inkább csak túlféltésről

Azt már a legelején szeretnénk leszögezni, hogy a helikopter szülők nem rossz szándékkal kontrollálnak mindent a gyerek körül – épp ellenkezőleg. Ők azok az emberek, akik annyira segíteni akarnak a gyereknek, hogy gyakran lelépnek a helyes ösvényről, és nem látják a gyerek valódi szükségleteit. Lehet, hogy a legjobbat akarják a gyereküknek, de mindig túlzásokba esnek – általában teljesen tudattalanul. Állandóan ott vannak a gyerekkel, szinte minden lépésnél mellette vannak. A gyerek nem mászhat fel egyedül a csúszdára, nem öltözhet fel maga, nem gondolkozhat a házi feladaton, mert a helikopter szülő máris ott terem, és mindent megold helyette. Ez a túlzott óvás azonban nem gondoskodás, hanem korlátozás, hiszen a gyerek így nem tanul meg önállóan gondolkodni, hibázni, küzdeni – tehát fejlődni.

Ez jellemzi a helikopter szülőt

A helikopter szülő legjellemzőbb tulajdonsága egyértelműen az, hogy túlfélti a gyereket. Ha pedig túlzottan védelmező valaki, az bizonytalanságot és az ismeretlentől való teljes félelemérzetet eredményezi egy kisgyerekben. Természetesen már egészen pici kortól érdemes a gyerekeknek elmondani mindig, az adott tevékenység és dolog milyen következményekkel is járhat, és megismertetni velük, hogy a világban igenis vannak ijesztő és veszélyes dolgok, de nem szabad túlzásba esni.

A túlféltő szülő folyamatosan a gyerek körül sertepertél, miközben állandóan szabályoz, oktat, nevel. Sohasem hagyja, hogy a gyermeke önállóan döntsön valamiről, hiszen a véleményét és az álláspontját mindig befolyásolni akarja. Egyfolytában a tökéletességre és a tökéletes gyerek nevelésére törekszik. Aki azonban nem enged teret a saját gyermekének, az nem hagyja kibontakozni, és gátat szab a kreativitásának és a személyes fejlődésének is. Nem elég, hogy a helikopter szülő mindig szabályokat alkot, még le is ellenőrzi folyton a gyereket, és mindig mindent tudni akar. Nyilvánvalóan minden szülő tudni szeretné, hogy a gyereke éppen hol van, kivel és mit csinál, de ez csak egy bizonyos szintig működhet biztonságosan és egészségesen. Az állandó kontrollmániával ugyanis a gyerek függetlenségét és önállóságát sodorhatjuk veszélybe. Azzal pedig, ha mindent megoldunk helyette, a problémamegoldó képességeinek fejlődését akadályozhatjuk.

Vegyük észre, ha túlzásba vittük a szerepünket

A helikopter szülő ott hibázik a legnagyobbat, hogy minden felelősséget magára vállal a gyerek helyett, és mindezt túlféltésből, túlaggódásból teszi. Ezzel azonban akaratlanul is elveszi a gyerektől azt, ami az egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen: az önálló tapasztalást. Így a kicsi nem tanul meg a saját korának megfelelően önállósodni, nem ismeri meg a kudarc érzését, és nem tapasztalja meg azt sem, milyen érzés hibázni, hogyan kellett volna másként csinálni az elrontott dolgot, így arról sincsen fogalma, hogyan lehet tanulni a hibáiból. Márpedig ezek a tapasztalatok alapozzák meg az egészséges problémamegoldó képességet és a későbbi magabiztosságot.

Nagyon fontos, hogy mindig megtapasztalja a gyerek, hogy milyen a dolgok „rosszabbik” oldala – persze bizonyos keretek között. Hagyni kell hibázni és önállóan felállni ezekből az esésekből. Nem szabad teljes mértékben kiszolgálni, mindent elé rakni és megcsinálni helyette, sem pedig túlzásba esni. Azzal ugyanis, ha mindig mindent megoldunk neki, és az összes egyéni kezdeményezését semmibe vesszük, később csak a visszájára fordíthatjuk a dolgokat. Egy idő után pedig azon kaphatjuk magunkat, hogy szeretett csemeténknek szinte nulla önbizalma van, nem hiszi el magáról, hogy egyes dolgokat képes önállóan, sikeresen megcsinálni, ráadásul a helikopter szülőséggel azt is közvetítjük felé, hogy nem bízunk a képességeiben. Engedjük a gyereket önállóan próbálkozni, támasszunk felé reális elvárásokat, és mutassuk meg neki, hogyan kezelje azt, ha valami nem sikerül, azaz a kudarcot.

Leadkép és fotó: 123rf.com