Lifestyle

A Tiszában hirtelen rátámadt egy állat a védtelen hölgyre, horrorisztikus pillanatokat élt át

Mint később kiderült, egy eurázsiai hód támadt rá

A támadás oka nem teljesen egyértelmű, de a szakértők szerint két lehetőség áll fenn: vagy a hód véletlenül került túl közel az emberhez, és meglepetésében reagált agresszívan, vagy úgy érezte, hogy veszély fenyegeti a közeli hódvárat, amelynek bejárata a víz alatt, a szem elől rejtve található.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A hód, bár általában félénk és kerüli az emberi jelenlétet, ha sarokba szorítva érzi magát, képes védekezni – és a harapása komoly sérüléseket okozhat. Tímea esetében a sebeket össze kellett varrni, a gyógyulás több mint négy hétig tartott, amelyből két hét szigorú fekvést igényelt. Antibiotikumos kezelés mellett veszettség elleni védőoltásokat is kapott, bár a hódok általában nem hordozzák ezt a vírust.

A történet különösen azért kapott nagy figyelmet, mert Magyarországon eddig nem volt ismert hasonló eset. Az Alsó-Tiszamenti vadgazdálkodási tájegység fővadásza, Pinjung Emil elmondta, hogy ezen a szakaszon korábban nem érkezett bejelentés hód által okozott sérülésről. Az eurázsiai hód egyébként már nem számít védett állatnak Magyarországon, de az európai közösségben természetvédelmi szempontból jelentős fajként tartják számon. A hódok állománya az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőtt, részben a mesterséges visszatelepítéseknek, részben a természetes terjedésnek köszönhetően. Ma már szinte minden nagyobb vízfolyásban megtalálják az életfeltételeiket, így a Tisza mentén is jelentős populációval rendelkeznek.

A fürdőzés, a horgászat vagy a csónakázás során mindig érdemes figyelni a környezet jeleire: a megrágott fatörzsek, a víz alatti mozgások, vagy akár a madarak viselkedése mind utalhatnak arra, hogy nem vagyunk egyedül.

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból közeledhetett férje botrányokba keveredett öccséhez.
Fashion&Beauty
Bár a cipőtrendek szezonról szezonra változnak, a Chelsea évszázadok óta velünk van, és a közeljövőben sem megy sehova. Összegyűjtöttük a legkreatívabb outfiteket, amelyeket bátran kiegészíthetsz egy...
Sztárok
Ismét gőzerővel pörög a pletykagyár a kolumbiai popkirálynő magánélete körül. A legfrissebb nemzetközi beszámolók szerint Shakira ismét rátalált a boldogságra, választottja pedig ezúttal is a...
Egészség
Azt tudtuk, hogy az alkohol nem igazán tesz jót az agynak, de most a kutatók megpróbáltak a mélyére ásni a dolgoknak.
Lifestyle
Sütőtökhéj, céklavég, karórépa-zöldje vagy almahéj a szemetesben? Ki ne dobd őket!