Lifestyle

Boldog, békés gyermeket szeretnél nevelni? Erre a módszerre esküsznek a tibeti anyukák

3. szakasz: a gyerek 10 éves korától 15 éves koráig

10 éves kora után egészen addig, amíg már 15 gyertyát fúj el a szülinapi tortáig, úgy kell tekinteni a gyerekre, mint aki velünk egyenrangú. Butaságnak hangzik, mivel a szülő minden kétséget kizáróan műveltebb, tapasztaltabb a lurkóknál, mégis jót teszünk vele, ha ezt nem éreztetjük. Minden fontos dolgot igyekezzünk megbeszélni velük, hogy tudatosuljon bennük, független emberként tekintünk rájuk, akiknek számít a véleményük. Miközben pedig hallgatjuk a válaszaikat, adjunk nekik tanácsokat, tippeket. Ezzel a módszerrel fejlesztjük az önálló gondolkodásukat.

4. szakasz: a gyerek 15 éves kora után

Az utolsó szakaszban a legfontosabb, hogy a gyerekekhez tisztelettel viszonyuljunk. Ebben a korban már késő, hogy tanítsuk őket, csak az eddig elvetett magvaknak a gyümölcsét tudjuk learatni. Ne aggódjunk: ha betartottuk a korábbi életszakaszokhoz rendelt javaslatokat, és azoknak megfelelően neveltük a gyerekeinket, akkor egészséges gondolkodású, mély érzésű, érdeklődő felnőttekké fognak válni.

A Reddit közösségi oldal már Magyarországon is teret hódított, az influencerek kibeszélésétől kezdve a haza ügyeit érintő fórumokon át mindenféléről zajlik kommunikáció. Éppen itt tette fel egy felhasználó ezt a komoly kérdést is: "Mi az ami Magyaroszágon luxusnak számít de külföldön nem az?" Lássuk a válaszokat!

Leadfotó: 123rf.com, Forrás: Brightside, Fotók: Pinterest

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...