Lifestyle

Üres templomban fotózott, iszonyú, amit később észrevett a képen

Valaki volt ott - vagy mégsem?

A kép a mesélő elmondása szerint pár éve készült egy esős napon. Elszántan kattintgatott egy jó felvétel reményében, a szögből pedig, amiből a fenti képet csinálta, három fotót is lőtt. Emlékezett rá, hogy azért tudott ennyit időzni, mert senki, de tényleg senki nem járkált akkor a folyosókon, illetve nem ült a székeken. Csak otthon töltötte le a felvételeket a számítógépére, amikor azonban meglátta az egyiket, meghűlt benne a vér. Az egyik széken ugyanis észrevett egy halvány, de azért jól kivehető, reverendás alakot, amint minden kétséget kizáróan ott gubbaszt és bámul rá. Felfedezését megosztotta édesanyjával is (ő egyébként ott volt vele a templomban), akit szintén halálra rémült.

Ketten vannak?

A sztorija alá százával érkeztek a kommentek, sokan lehülyézték, míg mások állították, ők is látják a szellemet. Sőt voltak olyanok is, akik szerint nem is egy, de kettő kísérteties alak szerepel a képen - ami még hátborzongatóbbá teszi az egészet. A másik kicsit elmosódottabb, de ha jól figyelsz, láthatod, hogy valóban ott van:

Kik vagy mik lehettek a felvételen látható személyek? Lehet, hogy egykor ebben a templomban teljesítettek szolgálatot, és a szellemük még ma is visszajár? Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni.

Lőtt magáról egy szelfit, a háttérben azonban szörnyű dolgot vett észre

Nem számított rá, hogy lencsevégre kapja. Kattints ide a cikkért!

Fotó: scienceofghosts.wordpress.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Udvaros Dorottya modellként tűnt fel a 2024-es párizsi olimpia formaruha bemutatóján. A Femcafe interjút is csinált vele, ahol természetesen megkérdeztük, milyen hatással van rá az, hogy távoznia...
Sztárok
Harry fia, Archie herceg a mai napon ünnepelte ötödik születésnapját, ennek alkalmából pedig Károly állítólag úgy döntött, hogy küld unokájának egy szerény, de annál kedvesebb ajándékot.
Lifestyle
A Gólkirályság 2023-ban indult magyar vígjátéksorozat, amit Kapitány Iván álmodott meg. A női edző azonban már a valóságban sem elképzelhetetlen egy férfiakból álló csapatnál.