Lifestyle

A legkisebbek imádni fogják: csodás "játszóváros" nyílik Debrecenben

Debrecen belvárosától autóval alig tízpercnyi távolságra lévő Nagyerdei park százéves fái alatt sétálva Valentin, a kisfiú fantáziavilágába csöppenhetünk, ahol a lábunk alatt lévő felhőknek nemcsak nevük (Fülöp), de egyéniségük is van.

Több, mint egy megvalósult meseregény

Szabó Magda ifjúsági regénye ihlette Sziget-kék parkban határ a csillagos ég, de talán még az sem.

Az Ötholdas Pagony játszótér helyén létrehozott, ingyenesen látogatható Sziget-kék tematikus park a régió egyik legizgalmasabb „játszóvárosa”, amely igazi kikapcsolódást nyújt minden generáció számára.

A beszélő állatok „városában” teljes harmóniában él egymás mellett oroszlán, ló, mókus, cica, és megannyi két lábon járó mesés lény. Itt a gyermekek maguk is a játékváros lakóivá válhatnak. Bárki lehet az állatok nyelvét értő, tiszta szívű Valentin, aki mesebeli útra indul barátaival, amely a Sziget-kék orvosság megszerzéséhez vezet, s végül a Mami is meggyógyul.

A Sziget-kék sokkal több, mint egy megvalósult meseregény. A gyermekek hatalmas homokozókban találhatnak ki, és építhetnek új meséket, kisautókba pattanhatnak, vagy akár a lebegő mászókákon és kalandos pályákon, kanyargós csúszdákon tehetik próbára ügyességüket.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Elbújhatnak a fák lombjai között futó mászófákon, felmászhatnak az élménytorony kilátójába, ahol talán felhő Fülöppel is találkozhatnak. A miniváros házai közti KRESZ-pályán gyakorolhatják az autóval való közlekedést is.

A park nem csak a kicsiknek nyújt kikapcsolódási lehetőséget. Fiatalok találkozóhelyeként, szülők és nagyszülők pihenőparkjaként is egyaránt alkalmassá válik a terület, melynek központi helyén fogadóépület található, s benne vendéglátóhely és „játéktér” gondoskodik a jó hangulatról.

Fotó: VisitDebrecen

Május 17-én megnyitja kapuit az ODU Store bababolt a Hegyvidék Bevásárlóközpontban. Széles termékkínálattal, több mint 4000 árucikkel várja az érdeklődőket a concept store. Az organikus, dekoratív és egyedi termékek mellett kávézó és játszósarok teszi teljessé a vásárlás élményét a szülők és gyermekeik számára.

Leadfotó: VisitDebrecen

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Egy férfi munkája miatt három hónapra külföldre kényszerült, és bár sejtette, hogy hűséges négylábúja nagyon fogja hiányolni, arra, ami a hazatéréskor történt, ő sem számított.
Lifestyle
Praktikus rakodófelületnek tűnhet, pedig az ablakpárkány ősszel az egyik legrosszabb hely lehet bizonyos használati tárgyaink számára.
Fashion&Beauty
A divatrajongók tudják: néha elég egyetlen pillanat, hogy valóra váljon egy régóta dédelgetett álom. Egy fiatal nő számára egy egyszerű használtcikk-bolti látogatás hozta el ezt az euforikus élményt.
Lifestyle
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Bács-Kiskun megyében azonosította a pöttyös lámpahordó-kabócát, amely mostani megjelenésével nemcsak hazánkban, de az egész Európai Unió területén...
Sztárok
Észak-Koreában több mint hetven éve ugyanaz a család tartja kezében a legfőbb hatalmat, ezért régóta foglalkoztatja a világot, ki kerülhetne az ország élére, ha Kim Dzsongun váratlanul távozna.
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.