Szerelem látatlanul - Így ismerkedünk ma

A társkeresés alapja az ismerkedés, és mint annyi minden, az ismerkedési szokások is sokat változtak az elmúlt időben. A mai trendek szerint gyakran nem is látjuk a másik arcát, gesztusait, mimikáját. Noha egy-egy fénykép jó esetben árulkodik, mégis szinte teljesen vakon ismerkedünk, akárcsak a szeptember 3-án debütáló Vakrandi című filmben, ahol a főszereplők a falon keresztül esnek szerelembe egymással. (x)

Hol vagy romantika?

A mai kommunikációs eszközökkel, a számos társkereső és egyéb alkalmazásokkal a telefonunkon sokkal könnyebb dolgunk van az ismerkedés területén. Legalábbis virtuálisan. Régen mind falun, mind a városi polgárság köreiben kötött formái voltak az ismerkedésnek, a kommunikációnak. Kötöttek voltak a helyszínek, az alkalmak, az öltözködés, sőt a beszéd is, amiket a hagyományok szabtak meg. Az irodalomnak és a művészetnek még fontos közvetítő szerepe volt az ismerkedős beszélgetések alkalmával, és a kapcsolatok kibontakozásához idő kellett.

Mára felgyorsult az élet, megváltoztak az eszközök és a szokások, és ezzel együtt a kapcsolatteremtés is. Elmosódtak a korlátok, a jelentőségteljes alkalmak, nem kell közvetítő sem, de manapság már szinte az online társkereső oldalak is elavultnak mondhatóak. Hiszen az okostelefonok térhódításával elég egy balra húzás a Tinderen, vagy pár szívecskés like az Instagramon, és a másik fél máris tudja, hogy szabad a pálya.

Arc a szmájlik mögött

De valóban látjuk-e ki van az elégedett mosolyú szelfik, a like-ok, szívecskék mögött? Valóban önmagát mutatja, vagy csak egy olyan képet, amilyennek szeretné magát láttatni? Bármennyire is szükségszerű haladni a korral, ha komolyan vesszük az ismerkedést, és kíváncsiak vagyunk a másik igazi énjére, a személyes találkozások, a hosszantartó beszélgetések elkerülhetetlenek. Hiszen az ismerkedés lényege a másik ember felfedezése, és talán ez az egyik legnagyobb kaland az életben.

Vakrandi

Egy ilyen történtet dolgoz fel a csütörtökön mozikba kerülő Vakrandi című francia film is, ahol a párkapcsolat valójában csak fantázia, ahol az egymás iránt táplált valódi érzelmeket soha nem élték meg, mert nem látták egymást. Az egyetlen kérdés az, hogy a verbális kommunikáció önmagában elég-e ahhoz, hogy elbírjon egy kapcsolatot? A film egyaránt hoz egy régimódi hangulatot, miközben egy kifejezetten aktuális témával is foglalkozik – hogyan változtatja meg a modern technológia az emberek kommunikációját. A film a 19. COLCOA Francia Filmfesztiválon közönségdíjat nyert Los Angelesben, valamint a 2015 Cabourg Filmfesztiválon elnyerte a legjobb film díjat.

A Vakrandi szeptember 3-án kerül mozikba, támogatja a Femcafe.hu, forgalmazza a Cinetel.

Oldalak

Fashion&Beauty
Jennifer Lopez egy igazi divatikon, és a tökéletesen összeválogatott szettjeiben mindig ragyog.
Egészség
Bár mindannyian tudjuk, hogy a gyümölcsök nagyon egészségesek, valójában több tévhit kering a fogyasztásukkal kapcsolatban, mint gondolnád.
Lifestyle
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a rántott camembert az az étel, amit kivétel nélkül mindenki szívesen fogyaszt – elkészíteni azonban már jóval kevesebben szeretik, hiszen igencsak macerás folyamat...