Lifestyle

38 éve történt az évszázad magyar bűncselekménye

Mi történt?

Kiderült, hogy a magyarok október folyamán ismerkedtek meg az olaszokkal egy éjszakai szórakozóhelyen. November elején hozták szóba az olaszok a képlopás lehetőségét. A magyaroknak 10 000 amerikai dollárt ígértek a közreműködésért. November 2-án éjszaka a múzeumhoz mentek megfigyelni a múzeumi éjjeliőrök tevékenységét. Az olaszok és a két magyar férfi november 5-én este hatkor találkoztak. Kilenckor indultak el a múzeumhoz, de mivel a környék forgalma még túl nagy volt, így csak 22:30-kor kezdték meg a betörést.

Az építési állványokon már csak hárman – két olasz és egy magyar – mászott fel. Az erkélyen ismét várakozniuk kellett az utcán közlekedők miatt. Körülbelül 20 perc után az ablaküvegből kivágtak egy darabot, majd ellenőrizték a riasztó működésképtelenségét. A termekben leszedte a kiválasztott képeket, amiket kihordtak az erkélyre, ahol kiszerelték a képeket a díszkeretekből, majd az állványon át távoztak.

November 7-én az egyik olasz elkövető Görögországban átadta megbízójának a képeket. 1984. január 12-én eskü alatt kihallgatták Eftimiosz Moszkahlaidesz görög milliomost, a feltételezett orgazdát, aki ellen vádat emeltek. A férfi a konkurenciája lejárató tevékenységével magyarázta az ügybe keveredését.

Január folyamán sorra kapták el az elkövetőket, valamint egy görög kolostor kertjében megtalálták valamennyi eltűnt festményt is. A műkincsek január 25-én kerültek vissza Magyarországra.

A következő oldalon folytatjuk!

Fotó: Markantonios / Wikipedia

Oldalak

Lifestyle
Egészség
Talán sosem gondoltad volna, de bőrünk bizony rengeteget elárul egészségügyi állapotunkról, olyannyira, hogy egy bőrgyógyász már ránézésre is meg tudja állapítani, ha valamilyen komolyabb...
Lifestyle
Vannak bizonyos élelmiszerek, amiket a kiegyensúlyozott táplálkozás részeként nagyon is érdemes beépíteni az étrendbe, különösen azoknak, akiknek hosszú időn át rossz a hangulata.
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.