Számomra az éneklés ünnep - Interjú Radics Gigivel

Eheti nagyinterjúnkban Radics Gigi mesélt többek között arról, hogy milyen érzés volt fellépni a Montreux-i Jazz Fesztiválon, hogyan sikerült lefogynia, de elárulta azt is, hogy van-e most pasija és hogy hol hallhatjuk majd énekelni tavasszal.

Először 2010-ben a Megasztár 5-ben találkozhattunk veled, ahol a legjobb 24-ből estél ki. Két évvel később viszont megnyerted a Megasztár 6-ot – mindössze 15 éves voltál ekkor. Ez óriási teljesítmény ilyen fiatalon, de a kezdeti kudarc után sokan biztosan feladták volna, te viszont nem így tettél. Mennyire viselt meg akkor a kiesés? Ki és mi adott erőt számodra ezen időszak alatt a folytatáshoz?
A szüleim, különösképpen az édesapám segített sokat abban, hogy ne éljem meg nagyon rosszul azt, amikor kiestem a Megasztár 5-ből. Továbbá ő adott nagy erőt ahhoz, hogy elinduljak még egyszer a TV2 műsorában, mely során mindvégig rendületlenül támogatott.

Sokat készültél, tanultál az újabb megmérettetésre?
Erre nem lehet készülni. Ott és akkor, amikor a feladat jön, azt kell minél jobban megoldani. Én csakis erre koncentráltam, máshogy talán nem is sikerült volna.

Tényleg el kellett telnie ennek a két évnek ahhoz, hogy készen állj a győzelemre? Sokat fejlődtél? Kik foglalkoztad veled?
A versenyre véleményem szerint érnem kellett lelkileg, hogy végig tudjam csinálni fordulóról fordulóra. Az énektudásom adott volt, de sokat gyakoroltam és gyakorlok most is. Amikor nekivágtam a Megasztár 6-nak, akkor nem a győzelem lebegett a szemem előtt, hanem hogy mindig egy fordulóval tovább jussak. Lépésről lépésre haladtam, ami jó taktikának bizonyult.

Kislánykorodban túlsúllyal küzdöttél, nyolc évesen 70 kiló voltál, ami miatt sokat csúfoltak az iskolában, kövér malacnak és Betty, a csúnya lánynak neveztek. Hogyan érintett akkoriban ez? Könnyen feldolgoztad a bántásokat? Mit tanácsolsz azoknak a lányoknak, akik hasonló cipőben járnak, hogyan kezeljék az ilyen helyzeteket?
Nem tagadom, hogy nem esett jól, sokat szenvedtem emiatt. De aztán beláttam, hogy nem kell velük foglalkozni, bármennyire fájt is. Az embernek végső soron magában kell elintéznie, hogy ne vegye magára, amikor a kövérsége miatt csúfolják az osztálytársai. De ez csak az első lépcsőfok, mert aztán ha van elég ereje az embernek, akkor szembe is kell néznie a problémával és le kell fogynia. Én is így tettem, a felém küldött negatív energiát pedig a hasznomra fordítottam, hiszen a bántásoktól csak még erősebb és elszántabb lettem.

Végül fél év alatt 20 kilót sikerült leadnod. Mi volt az a fordulópont, amikor elhatároztad, hogy lefogysz?
Az egyik oka az volt, hogy a túlsúlyomból adódóan egészségügyi problémáim adódtak, többek között gondok voltak a vérnyomásommal, de előfordult az is például, hogy vérzett az orrom. De volt egy másik tényező is, ami segített meghozni ezt a döntést, hiszen tisztában voltam vele, hogy az énekesi karrierem miatt előbb-utóbb úgyis muszáj lesz megszabadulnom a súlyfeleslegemtől, máshogy nem fog menni.

Hogyan sikerült ilyen sokat és ilyen rövid idő alatt lefogynod? Arról nem is beszélve, hogy azóta is tartod a súlyodat, ami szintén nem kis teljesítmény. Mi a titkod?
Alapjaiban változtattam meg az életmódomat és a táplálkozási szokásaimat. Abbahagytam például a komoly szénhidráttartalmú ételek fogyasztását, egy személyi edzővel pedig elkezdtem rendszeresen edzeni, akinek a segítségével nagyon odafigyeltem arra, hogy mit, hányszor és mikor eszem. Nálam a siker záloga a mozgás és az egészséges táplálkozás kettőse volt, nem véletlen, hogy mindkettőre kifejezetten nagy hangsúlyt fektetek azóta is.

Michael Jackson legendás producere, Quincy Jones is felfigyelt rád tavaly. Ez pontosan hogyan történt?
Igen, úgy kezdődött ez az egész, hogy valaki elküldte Quincy Jones-nak a Megasztáros fellépéseim Youtube-videóit, neki pedig nagyon megtetszett, amit látott és hallott. Aztán egy svájci kirándulás során élőben is meghallgatta, hogyan énekelek, ezzel vette kezdetét ez a hihetetlen történet.

Valóban hihetetlen, mert Quincy Jones aztán nem sokkal később meghívott a Montreux-i Jazz Fesztiválra is, ami kétségkívül óriási elismerés, hiszen nem sokan mondhatják el magukról, hogy ilyen fiatalon eljutottak oda. Milyen érzés volt ezen a rangos zenei eseményen a színpadra lépni?
A Mountreax-i Jazz Fesztivál 2012-es programja már készen volt, amikor Quincy Jones elhatározta, hogy a nyitógálán lépjek fel én is. Neki köszönhetően énekelhettem el a Miles Davis Hallban egy fantasztikus nemzetközi zenekar kíséretével az And I Am Telling You és a Respect című számokat. Térdremegősen megtisztelő élmény volt, a tapsvihart, amellyel utána a közönség jutalmazott, sosem fogom elfelejteni. Arról nem is beszélve, hogy olyan világhírű énekesekkel és zenészekkel találkoztam ott, mint Bobby McFerrin vagy Chick Corea, szóval egy életre szóló élmény volt.

Oldalak

Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...