Sütés, színpad, Barátok közt - interjú Janza Katával

Janza Katával eddig főleg a színpadon és a Barátok köztben találkozhattunk, de most új oldaláról mutatkozik be: egy süteményes könyv munkálataiban segédkezik, és közben ő maga is új recepteket tanul. Sütésről, főzésről, szerepekről és a Barátok köztről mesélt nekünk.

Most készül egy régi, családi receptket bemutató sütis könyv, amivel a háziasszonyokat arra próbálják rávenni, hogy megosszák másokkal a fiók mélyén lapuló receptjeiket, és a hozzá kapcsolódó érdekes történeteket is. A munkálatokban te is részt veszel. Mesélsz róla egy kicsit?

Nagyon klassz dolog, hogy létrejön ez a nagy sütis receptkönyv. Mindenki csak profitálhat belőle, hiszen tele lesz jó ötletekkel és olyan süteményekkel, amiket sehol máshol nem találhatunk meg. Én például nem vagyok igazán gyakorlott háziasszony, a munkám, a sok előadás és az egyéb elfoglaltságaim mellett nem tudok annyi időt a konyhában tölteni. Ennek ellenére imádom a házisütiket, és néha én magam is nekilátok egy-egy elkészítésének. Szerencsére segítségem is akad a barátnőm anyukája, Erzsi mama személyében. Már a tv-ben is sütöttünk együtt, és a sütiskönyvhöz is hozzájárultunk egy jó kis recepttel.

 

A ti receptetek könnyen elkészíthető?

Igen, végtelenül egyszerű. Ha nem láttam volna, milyen könnyen elkészíthető, el sem hinném. De most már én is meg tudom csinálni. Az ehhez hasonló egyszerű recepteket szeretem, amiktől nem ijedek meg, és bele merek vágni.  Ezt a sütit még azok is el tudják készíteni, akik olyanok, mint én, és nem rendelkeznek akkora gyakorlattal a sütés terén. Valamennyire muszáj is érteni hozzá, hiszen akinek családja és gyerekei vannak, néha illik odaállnia és sütnie valamit nekik.
Az biztos, hogy soha nem leszek annyira ügyes, mint a dédnagymamám volt, és az is biztos, hogy nem mi visszük majd a süteményt a farsangi bálra. De nem gondolom úgy, hogy a munkám, és az, hogy mennyire elfoglalt vagyok, elegendő kifogás lenne, hogy kihúzzam magam a sütés-főzés alól. Ezért vettem a fáradtságot, odaálltam Erzsi mama mellé, és azt mondtam, hogy szeretném megtanulni az alapokat, hogy legalább egy kicsit értsek hozzá.


A gyerekeid is segítenek a sütés-főzésben?

Igen, van úgy, hogy ők is odaállnak mellém és figyelik, mit csinálok. Elsősorban a lányom, Janka, ő már 13 éves, őt jobban leköti. De a karácsonyi mézeskalács készítésben Samu is szívesen részt vesz, sőt a főzésbe is bele lehet vonni: borsót pucol, gombát hámoz, szeret segíteni. És persze nagy segítség nekem, hogy odaállhatok Erzsi mama mellé, és nem egyedül kutyulok össze mindenfélét. Figyelem őt és ellesem a mozdulatait. Nem minden megy elsőre, néha azt hiszem, hogy már meg tudok csinálni valamit, és kiderül, hogy mégse. Előfordul, hogy kétségbeesetten felhívom őt, hogy segítsen, mert valami nem stimmel, és nem tudom, mit hagytam ki.


Te is segítettel kislánykorodban az anyukádnak?

Igen, kislányként én is ott álltam mellette a konyhában, és mindig nagyon élveztem, az a hangulat még most is előttem van. Ezt mindenképp szerettem volna tovább adni a saját lányomnak is. Az ilyesmikben elég konzervatív vagyok, szeretem követni a családi hagyományokat.
Nagyon boldog voltam, amikor megjelent egy nagy cikk a sütős műsorról, amiben szerepeltünk, ott vagyunk benne együtt a családdal és Erzsi mamával, és közösen sütjük a süteményt. Rólam általában színházi fotók jelennek meg, az interjúkban pedig nagyrészt a szakmáról és az aktuális darabokról beszélgetek. Jó volt látni, hogy ezúttal egy családhoz kapcsolódó témáról van szó, a közös sütésről, ami összehozza a családot. Ezért tartom fontosnak ezt az egészet. Természetesen az én gyerekeim is boldogan megennék a cukrászdából hozott süteményeket is, de az teljesen más, ha együtt készítünk valamit, annak külön varázsa van.

Mit szeretsz jobban: sütni vagy főzni?

Főzni jobban szeretek. Ez a sütis könyv pont azért tetszik, mert ez valami új, és remélhetőleg arra sarkall majd, hogy minél több régi-új süteményt kipróbáljak. Nagyon jól esik, hogy várhatóan a saját receptem is benne lesz, úgy érzem, hogy komolyan vesznek, és igyekszem megpróbálkozni a többiek receptjével is. Külön öröm nekem, ha ezt az oldalamat is elismerik, hogy háziasszony és anya is vagyok.


Emlékszel rá, mi volt az első étel, amit megfőztél?

A paradicsomos ételek a kedvenceim, mindent imádok, amiben paradicsom van, főleg a spagettit és a paradicsomlevest. Ez volt az első, amit megfőztem, az első sikerem. A paradicsomleves alapvetően nem bonyolult, és az az érdekes, hogy azóta is magamnak tudom a legjobban elkészíteni. Eddig kevés olyan paradicsomlevest ettem, ami megközelítette volna azt, amit én szeretek. Kiskoromban egyébként a paradicsomon kívül nem voltam hajlandó mást megenni. Anyukám kétségbeesetten elvitt az orvoshoz a problémával, aki azt mondta, hogy ha nem akarok mást enni, akkor ez van, és tíz éves koromig csak paradicsomos krumplit eszem majd. Így is történt, de ahelyett, hogy megutáltam volna, a mai napig is nagyon szeretem.

Oldalak

Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.