Lifestyle

Súlyos baleset vetett véget álmainak – Cousteau kapitány, a búvárkodás atyja

A víz az úr

Cousteau a Tengerészeti Akadémia elvégzését követően a haditengerészetnél kezdett el szolgálni, ahol víz alatti kutatásokkal foglalkozott – ekkoriban következett be a fentebb is említett súlyos baleset. Később, a francia haditengerészet információs szolgálatának tagjaként több kiküldetésen is részt vett, számos helyen megfordult a világban.

A második világháború évei komoly sikereket hoztak számára – ekkoriban szerzett nagy hírnevet a búvár-légzőkészülék fejlesztésével és tesztelésével és ekkoriban készítette első, Hajótörés című dokumentumfilmjét barátjával, Marcel Ichac-kal közösen.

Mindeközben számtalan kutatás és fejlesztés köthető a nevéhez. Nem félt saját testét is felhasználni a tudomány oltárán – veszélyes kísérleteket végzett saját magán azért, hogy meghatározza a biztonságos merülés határát. Később pedig a „vízi tüdő” néven is ismert eszköz segítségével 60 méter mélyre merült le – mindezt egy karcolás nélkül megúszta.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

1950-ben megalapította a Francia Oceanográfiai Mozgalmat (FOC), ezzel együtt pedig elindult közös kalandja a Calipso nevű óceánkutató hajóval. Innentől kezdve már csak a tenger felfedezésének élt.

Folyamatosan kutatta, illetve tágította a merülés határait, széleskörű ismertségét azonban elsősorban könyveinek és dokumentumfilmjeinek köszönhette. Leghíresebb filmjei A csend világa és A sötétség birodalma.

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már ugyanolyannak, mint néhány éve. Nem feltétlenül romlott el, nem is biztos,...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi hatású videókat készíthetünk, amelyekhez korábban külön...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...
Sztárok
Charles Spencer közel három évtizeddel Diana hercegné tragikus halála után szokatlanul őszintén beszélt nővéréről, és arról az egy dologról is, amelyet ma már egészen másképp csinálna.
Lifestyle
A konyhai eszközök közt van egy darab, amely szinte minden háztartásban megtalálható, mégis alig akad, aki valóban tudja, mire szolgál: ez a spagettikanál.