Mindannyiunk szívügye a fejlődés! Pályázz és valósítsd meg kreatív ötleteidet!

Jó lenne feldobni a tantermeket vidám színekkel? A váróterem igazi közösségi térré válhatna némi kreativitással? Vagy van egy tipped, hogyan lehetne a tananyagokon túl megszólítani a fiatalokat egészségtudatosság, kommunikáció vagy egyéb témákban? Hozd az ötletet, és a Richter Anna Díj segít megvalósítani! (x)

A kreativitásnak semmi sem szabhat határt

A felhívásban olyan innovatív és kreatív pályázatokat várnak, melyeknek célja az egészségügy, gyógyszerészet, valamint az oktatás és kutatás területén dolgozó nők jobbító ötleteinek megvalósítása. Az egyedülálló kezdeményezés többet szeretne, mint elismerni azokat, akiknek hétköznapjait áthatja a jobbító szándék, a tenni akarás. A Richter támogatja ezeknek az újszerű, kreatív ötleteknek a megvalósulását. Lehet, hogy épp a tied nyeri el a zsűri vagy a közönség tetszését!

A tét nem kevés

A pályázatban olyan, maximum ötfős csapatokat várnak, melyek vezetői egészségügyben, oktatásban dolgozó elhivatott nők, akik szeretnék intézményük, szervezetük, közösségük, vagy a hozzájuk kapcsolódó páciensek, diákok, körülményeit, mindennapjait jobbá tenni. A tét nem kevés, a húszmillió forint összdíjazású pályázatban négy ötlet a zsűri által, egy pedig a közönség által kiválasztva valósul meg, egyenként négy-négy millió forintból.

Beke Zsuzsa a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője fontosnak tartja, hogy olyan „alulról jövő” kezdeményezések keljenek életre, melyeket azok a közösségek álmodtak meg, akik mindennapi tapasztalataikra alapozzák a fejlődés irányát. A zsűri többi tagja is ismert és elismert szakember vagy közéleti szereplő, akik mind örömmel tettek eleget a megtisztelő felkérésnek. Szily Nóra pszichológus, újságíró szerint a nőknek bátorításra, az oktatásnak, egészségügynek a mai kor igényeire válaszoló ötletekre van szüksége.

Ha valaki, Rúzsa Magdolna, Máté Péter-díjas énekesnő igazán hisz abban, hogy érdemes küzdeni az álmokért, így számtalan elfoglaltsága mellett is a jó ügy mellé állt. Kertész Éva a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány ügyvezetője szerint ez a század azt kéri tőlünk, hogy megújuljunk, kezünkbe vegyük magunk és környezetünk életét, ő maga is ezt teszi azzal, hogy minden erejével támogatja a Richter Anna Díj eredményességét. A zsűri férfitagja, Dr. Barna István belgyógyász, egyetemi docensként biztos abban, hogy a hiánypótló kezdeményezés érezhető változásokat fog elindítani az egészségügyben, oktatásban!

A hónap végéig lehet pályázni

A pályázatokat november 30-ig várják, melyek megvalósításától jobb lesz intézményetek, szervezetetek élete, javulnak a munkakörülmények, elégedettebbek lesznek a páciensek, diákok. Ne feledjétek, a Richter Anna Díj öt díjazottja egyenként 4-4 millió forintból valósíthatja meg jobbító ötletét. Tegyünk együtt az egészségügyért és oktatásért, hajrá pályázók, hajrá Richter Anna Díj! Mert szívügyünk a fejlődés…

A díjról bővebben: www.richterannadij.hu
Minden nap friss információk a Díj Facebook oldalán.

Oldalak

Lifestyle
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!
Sztárok
Nagyon sokáig találgatták, hogy Curtis vajon az RTL, vagy a TV2 képernyőjén fog-e feltűnni. A rapper teljes őszinteséggel nyílt meg a témában.
Lifestyle
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.