Lifestyle

Queen of Hungary - 46 szépség foglalta el a szállodát

34 fok. A város szinte kiürült. A nyárvégi csend betölti a Stadion környékét. A Danubius Hotel Aréna előtt azonban nagy a forgatag. A Queen of Hungary Magyarország Királynője szépségverseny 46 versenyzője gyülekezik, hogy elfoglalják szállásukat és megkezdjék a felkészítő tábort.

2011. szeptember 19-én a megyei előválogatókkal indult a Queen of Hungary Magyarország Királynője szépségverseny, ahol négy kategóriába jelentkeztek a jelöltek. Majd’ egy év elteltével kialakult a királynői koronára jelöltek csapata, akik 2012. augusztus 25-én a RaM Colosseumban mérik össze szépségüket, tehetségüket.

Hogy a zsűri előtt a legjobb formájukban mutatkozhassanak be, 2012. augusztus 21-24. között négynapos felkészítő táborban vesznek részt. Már a tábor első napján megkezdődik a lányok, asszonyok felkészítése: kedden délután, 17 órától Magony Szilvia modell, szépségkirálynő mozgás technika órát tart. Szerdán, 16 órától Czanik Balázs, a capoeira aerobik magyarországi nagykövete megmozgatja a szépségjelölteket, hogy fizikálisan is kimagasló formát mutassanak. A számtalan program mellett a koreográfia begyakorlására is időt kell szánni. Ebben segítséget Németh Yvette, a 2005-ös Zala Szépe győztese, táncos, koreográfus nyújt.

Természetesen a mozgás, a fittség elengedhetetlen kelléke a szépségnek, de épp ilyen fontos, hogy mentálisan is felkészültek legyenek a döntő pillanataiban. A szépségverseny "Lélek Trénere", Schäffer Beáta coach arról beszélget a résztvevőkkel, hogyan tudják legjobb formájukat hozni a legnehezebb pillanatokban, illetve hogyan lehet feldolgozni a várt sikert és a nem várt kudarcot. A csapat kényelméről és egészséges táplálkozásáról a Danubius Hotel Aréna gondoskodik.

A Queen of Hungary Magyarország Királynője szépségverseny 4 kategóriában, országosan hirdetett versenyt. Mini kategóriában (5-11 év) 9 fő, Tini kategóriában (12-17 év) 10 fő, Felnőtt kategóriában (18-30 év) 17 fő és Anyukák kategóriában (48 éves korig) 10 fő.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...