Lifestyle

Készülj fel, ez a rémisztő állat bújhat elő az ágyad alól - mostanában valósággal ellepik a lakásokat

Az évnek ebben a szakaszában kezdődik az inváziója annak a fajnak, melyet a legkevésbé sem látunk szívesen a lakásunkban.

Szerelmi hajsza az állatvilágban

Szeptember derekán járunk, s az évnek ebben az időszakában kezdődik a szezonális pókinvázió. Mindez persze furcsának tűnhet, hiszen a hűvösebb-csapadékosabb periódusokban általában az állatvilág képviselői is visszahúzódnak, viszont néhány pókfaj esetében éppen az ősz teremt ideális feltételeket arra, hogy vándorolni kezdjenek. A BBC szerint egyfajta "szerelmi hajsza" bontakozik ki ilyenkor a pókoknál. Ne lepődjünk meg tehát, ha az elkövetkezendő napokban, illetve hetekben egyre több nyolclábú betolakodót fogunk észlelni a lakásunkban. Pánikba pedig semmiképp se essünk, hiszen bizonyos értelemben normális folyamat az, ami lejátszódik a szemünk előtt.

A BBC egy entomológust, azaz rovarokkal foglalkozó specialistát is faggatott a sokak számára kényes témában. Richard Jones elmondta: azok a pókok, akik az ősznek ebben a szakaszában gyakorta válnak láthatóvá - akár úgy is, hogy lakásunk több pontján is megjelennek -, az esetek többségében hímek, akik ilyenkor "több szeretetre" vágynak, mint az esztendő más időszakaiban. A nőstények kevésbé mozgékonyak, ezért ők - hím társaikkal ellentétben - egy helyben maradnak.

Fotó: 123rf

Lapozz, még nem értél a cikk végére!

Oldalak

Lifestyle
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...