Lifestyle

Friss: Orbán Viktor ismertette a szigorítások részleteit, íme a további döntések

Íme az újabb rendkívüli döntések

„A szakemberek szerint tragédia lesz, ha nem lépünk, most zárni kell” – kezdte bejelentéseit a miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában, aki hozzátette, hogy húsvétkor fokozatosan szeretnének újra nyitni. A harmadik hullám Orbán Viktor szerint erősebb lesz, mint az első kettő, ezért döntöttek úgy, hogy a középiskolákra vonatkozó eddigi szabályozás fennmarad, ezenkívül az általános iskolákban digitális oktatás lesz, a bölcsődéket még nyitva tartják. Íme a beszélgetés további részletei:

  • március 15 után tervezik a nyitást húsvét körül,
  • a boltoknak be kell zárniuk, csak a legszükségesebbek tarthatnak nyitva,
  • március 8-án hétfőn a virágboltok még nyitva tarthatnak a nemzetközi nőnap miatt, utána azonban nekik is be kell zárniuk,
  • a bértámogatást kiterjesztik, az érintettek egész márciusra megkapják azt, és elengedik a bérleti díjukat is, illetve kiterjesztik az adókedvezményeket és elengedik a katát,
  • arra kérnek mindenkit, hogy a külföldi luxusvakációkat halasszák el, hogy ne cipeljük be az országba a mutáns vírusokat,
  • az oltás továbbra is önkéntes marad, nem lehet kötelezővé tenni: július elejére azonban már 8 millió ember beoltására is sor kerülhet,
  • rezidenseket, végzős medikus hallgatókat is bevonnak a kórházi ellátásokba, hiszen a következő hetekben megugrik majd a betegek száma,
  • a kínaiak hibátlanul teljesítik a vakcinaszállításokat, a keleti vakcinák folyamatosan érkeznek.
Leadfotó: facebook.com/orbanviktor

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Udvaros Dorottya modellként tűnt fel a 2024-es párizsi olimpia formaruha bemutatóján. A Femcafé interjút is csinált vele, ahol természetesen megkérdeztük, milyen hatással van rá az, hogy távoznia...
Sztárok
Harry fia, Archie herceg a mai napon ünnepelte ötödik születésnapját, ennek alkalmából pedig Károly állítólag úgy döntött, hogy küld unokájának egy szerény, de annál kedvesebb ajándékot.
Lifestyle
A Gólkirályság 2023-ban indult magyar vígjátéksorozat, amit Kapitány Iván álmodott meg. A női edző azonban már a valóságban sem elképzelhetetlen egy férfiakból álló csapatnál.