Lifestyle

Ezért van, hogy a nők sokkal vonzóbbak 30 felett, mint a 20-as éveikben

Valahogy 30 után van mindenki a csúcson.

30 felett

Sokszor felmerül a kérdés, hogy miért néznek ki a nők sokkal jobban 30 után, mint fiatalabban, például a 20-as éveikben. Nem is feltétlenül csak a külső az, amitől vonzóbbak lesznek, viselkedésük, testbeszédük, az élethez való hozzáállásuk is megváltozik. Cikkünkben - a Brightside összeállításának segítségével - körbejárjuk, mekkora különbséget okoz 10 év a megjelenésünkben, attitűdünkben és szokásainkban, illetve miért leszünk dögösebbek és magabiztosabbak ezek által.

1. Semmi befeszülés

30 után a nők többsége már nem szorong a kora vagy épp az elmúlás miatt, sőt, az addig megélt tapasztalatoknak köszönhetően sokkal könnyebben engednek el olyan dolgokat, melyeken korábban kiakadtak volna. Általánosságban elmondható, hogy ha átlépjük ezt a kort, nyugodtabbak leszünk, pozitívabban állunk az élethez, nem törődünk annyit azzal, mások mit gondolhatnak rólunk, és ami a legfontosabb, hogy megtanulunk időnként nemet mondani - minden magyarázkodás nélkül. Ez a magabiztosság pedig csak vonzóbbá és érdekesebbé tesz bennünket.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

2. Költséghatékonyság

30 éves korára azért az ember már eljut arra a pontra, hogy tudja, merre tart az élete, és mit akar vele kezdeni igazából. Pénzügyileg a 20-as éveinkben mi, nők szeretünk szabadabbak lenni, kevésbé megfontoltan költekezünk, nem spórolunk annyit, csak megéljük a mindennapokat. Utóbbit 30 után is megtehetjük, azonban felelősségteljesebben kezeljük a financiális dolgainkat, valamint - jobb esetben - remélhetőleg több is marad a zsebünkben, mint 10 évvel korábban, így drágább cuccokat, extrább szolgáltatásokat is megengedhetünk magunknak, ez pedig külsőnkön mind megmutatkozik. Egyszerűen jobban érezzük magunkat a bőrünkben.

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Gif: Giphy

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Alain Delon nemcsak minden idők egyik legnagyobb francia filmsztárja volt, hanem olyan férfi, akinek kisugárzása és szépsége évtizedeken át emberek millióit bűvölte el világszerte. Nem véletlen, hogy...
Sztárok
Sokan irigylik a brit királyi család legfiatalabb tagjainak életét, ám Vilmos herceg és Katalin hercegné tudatosan arra törekszenek, hogy gyermekeik a lehető legátlagosabb gyermekkort élhessék meg....
Lifestyle
Kánikula és heves zivatarok váltják egymást: a HungaroMet 11 vármegyére adott ki riasztást a közeledő viharok miatt.
Lifestyle
A rakott krumpli igazi klasszikus, amely szinte minden családban másképp készül. Van azonban egy egyszerű hozzávaló, amelyet meglepően kevesen használnak, pedig sokkal selymesebbé és gazdagabb ízűvé...
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van a konyhában, mint amikor a főtt tojás pucolása közben a fél fehérje a héjon marad. Pedig néhány egyszerű trükkel könnyedén elkerülheted ezt, és a végeredmény minden...
Lifestyle
Egyre többen keresik azt a reggelit, amely nemcsak laktató és finom, hanem az emésztésnek is jót tesz. Van egy egyszerű kombináció, amelyet táplálkozási szakemberek is gyakran ajánlanak – és nem...