Lifestyle

Gyomorforgató képek: plasztikai műtétje után rohadni kezdett a nő hasa

A középkorú brit nő azóta ezerszer megbánta már, hogy Törökországban feküdt kés alá. Megörült, amikor értestült róla, hogy az ottani plasztikai beavatkozások jóval olcsóbbak, mint szülőhazájában - nem sokkal később azonban ráébredt, hogy élete legrosszabb döntését hozta meg.

Hirtelen remegni és égni kezdett a hasa

Ötvenedik születésnapja apropóján valami igazán nagy, emlékezetes ajándékkal akarta meglepni magát a brit Janet Smalley. A családanya elhatározta, hogy aláveti magát egy hasplasztikai műtétnek, ami már amúgy is régóta vágyott, ám úgy döntött, nem Nagy-Britanniában, hanem Törökországban fog kés alá feküdni, hiszen ott jóval olcsóbban meg lehet úszni az ilyesfajta beavatkozásokat. Egy átlagos brit plasztikai sebész körülbelül 8600 fontért (átszámítva 4 millió forintért) vállalta volna a műtétet, Smalley azonban örömmel konstatálta, hogy a török szakemberek ennek a borsos összegnek a feléért is a rendelkezésére állnak. A műtét rendben lezajlott, azonban Janetnek égni és remegni kezdett a hasa a beavatkozást követően. Amikor mindezt elpanaszolta a törökországi klinika dolgozóinak, azt a választ kapta, hogy aggodalomra semmi oka, hiszen e tünetek teljesen normálisnak számítanak. Nem sokkal később azonban jelentős romlásnak indul Smalley állapota. Végül hazaérkezvén felkereste a háziorvosát, aki felfedezte, hogy a kompressziós ruhája alatt Janet testén fekete, elhalt bőrrel borított sebek éktelenkednek. A nőnél beindult a rohadás folyamata - írja cikkében a Mirror.

Fotó: 123rf

Lapozz, a családanya lázálomba illő kálváriája még nem ért véget!

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Lifestyle
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...