Lifestyle

Eddig nem látott színpadi show elemeket láthat a közönség a Neoton Família Sztárjai nagykoncerten

Október 22-én látványos műsorral ad nagykoncertet a magyar popzenei élet egyik legendás zenekara, a Neoton Família. Hihetetlen, de negyvenöt éve minden buliban felcsendül legalább egy slágerük, és most, hogy generációkat összekötő bulira készülnek, elárultak néhány kulisszatitkot!

Újra az arénában zúgnak fel a legnagyobb Neoton slágerek

A zenekar utoljára 2018-ban adott telt házas stadion nagykoncertet a Papp László Sportarénában, és javában zajlanak az előkészületek, hogy újra az arénában zúgjanak fel a legnagyobb Neoton slágerek. És persze van is miből válogatni, hiszen a zenekar elképesztő, nagyjából 450 dalnyi életművel büszkélkedhet. Ki ne tudná Holnap hajnalig fújni kívülről a Tini-dal, a Sandokan, Santa Maria, és a Kétszázhúsz felett című dalokat, hogy a legismertebbeket említsük.

Az együttest 1965-ben alapította Pásztor László Galácz Lajossal együtt a Közgazdasági Egyetemen, a formációhoz olyan ismert zenészek is csatlakoztak, mint Balázs Fecó, Debreczeni Ciki és később Som Lajos is. A folyamatosan megújuló, átalakuló zenekar 1980-1990-ig a mai napig legismertebb formációban szántotta fel a hazai és a nemzetközi színpadokat, Csepregi Éva énekesnővel a Pásztor László, Jakab György, Végvári Ádám, Baracs János, Bardóczi Gyula zenei együttessel nagy sikereket arattak Japánban és Dél-Koreában is. 1983-ban megnyerték a Yamaha Fesztivált a Time goes by/Holnap hajnalig című dallal. 2005 óta a Neoton Família Sztárjai Csepregi Éva, Végvári Ádám, Baracs János, Heatlie Dávid, Lukács Andrea és Lukács László felállásban lépnek fel.

"Arra törekedtünk, hogy minőséget adjunk a közönségnek"

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az október 22-i nagykoncertről Végvári Ádám elmondta, leginkább a technikai fejlődés nyűgözi le. „Amikor mi elindultunk a zenészlét útján örültünk, ha voltak rendes lámpák, némelyik olyan hőt adott le, hogy nem tudtál nem izzadni akkor se, ha csak egy helyben álltál.. Mi mindig arra törekedtünk, hogy minőséget adjunk a közönségnek, de elképesztő, hogy milyen gyorsasággal fejlődik a technika. Nagyszerű érzés, hogy a Neoton Família Sztárjai most olyan technikai háttérrel, ledfalakkal, animációkkal, showtechnikai elemekkel léphet színpadra, amelyről negyvenöt éve csak álmodtunk, hogy ilyen profin fogunk kinézni és szólni. Most mindez megvalósulhat, és ez a közönség, ez a csapat most is a lehető legjobbat kapja!”

Csepregi Éva szerint a titok a dalok örökérvényűségében van. „Szeretünk pozitívak lenni, örömöt, jókedvet hozni, amire mostanában megintcsak nagy szükség van. Ezen a bulin arra kérünk mindenkit, hogy engedje el magát, táncoljon velünk önfeledten, ebben táncosok is fognak nekünk segíteni a színpadon ami még soha nem volt a Neoton Família történetében. Többször öltöznek át mint én, nagyon látványos lesz a műsor! Idehozzuk a szépet, a jót és a lendületet, ezen az estén kitáncoljuk magunkból a hétköznapokat! Együtt énekelni, táncolni, örülni az élet legjobb része, mi már nagyon várjuk! A koncerten több vendégelőadó is feltűnik, akiknek a kiléte csak ott fog kiderülni, de fantasztikus lesz a produkció, nekem elhihetik!”

A Neoton Família nagykoncert október 22-én 20:00 órai kezdéssel a Budapest Arénában látható, jegyek ide kattintva foglalhatók.

Több mint 80 programmal, könyvújdonságokkal, különleges zenei produkciókkal, Nádas Péter ihlette várossétákkal, gyermek- és fenntarthatósági programokkal, idén új helyszínen vár a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében, a Bookline támogatásával. A nemzetközi sikerkönyvek szerzői mellett a hazai irodalom fontos szereplői is új kötettel érkeznek, és itt ünnepli 10. évfordulóját Nyáry Krisztián Így szerettek őkcímű könyvsorozata is.

Leadfotó: Facebook / Neoton Família Sztárjai Rajongói oldal

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi hatású videókat készíthetünk, amelyekhez korábban külön...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...
Sztárok
Charles Spencer közel három évtizeddel Diana hercegné tragikus halála után szokatlanul őszintén beszélt nővéréről, és arról az egy dologról is, amelyet ma már egészen másképp csinálna.
Lifestyle
A konyhai eszközök közt van egy darab, amely szinte minden háztartásban megtalálható, mégis alig akad, aki valóban tudja, mire szolgál: ez a spagettikanál.
Sztárok
Stohl András élete nemcsak a színpadon és a képernyőn pörög, hanem a magánéletben is tele van boldogsággal. A népszerű színész-műsorvezető büszke nagypapa: legidősebb lánya, Stohl Luca kislánya, Róza...
Lifestyle
A Mérleg készüljön: a mai nap egy mélyebb érzelmi pillanatot tartogathat számára - olvasd el napi horoszkópod te is!