Lifestyle

Vigyázz velük! Innen ismerheted fel, ha nárcisztikussal van dolgod

Azt hiszi, hogy mindent magának köszönhet

Azt már tisztáztuk, hogy a nárcisztikus személyiség állandóan arról beszél, hogy ő mennyire jó abban, amit csinál. Ám az is jellemző rá, hogy azt hiszi, csak magának köszönheti azt, amit elért, és senki nem segített az álmai megvalósításában. Sajnos nem tudja értékelni a csapatmunkát, hiszen képtelen elismerni a másik képességeit, képtelen bevallani, hogy egyedül nem sokra menne – pedig ez nem szégyen.

Ritkán dicsér

Igazi ünnep, ha egy nárcisztikus ember kiejt a száján egy dicsérő szót. Inkább az a jellemző, hogy ha megdicsér, rögtön utána azt is elmondja, hogy mi volt a baj azzal, amit csináltál, romba döntve a jószándék szobrát. Azért nem képes a dicséretre, mert irigy másokra, és tudja, ha valakit megdicsérne, akkor meglenne a veszélye annak, hogy az ő képességei háttérbe szorulnak, és nem tud dicsekedni azzal, hogy ő mit tud.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Nem tudja magáról, hogy nárcisztikus

Egy nárcisztikus embernek hiába mondanád el, mik a hibái, soha nem ismerné el, hogy igazad van. Nem azért, mert tudja magáról, és megpróbálja letagadni, hanem azért, mert ő ezt tényleg nem tudja magáról. És ami a legszörnyűbb: mivel nem látja saját gyengeségeit és hibáit, soha nem fog megváltozni, mert azt hiszi, az a normális, ahogyan ő működik. Ne akard megváltoztatni, mert csak a te tested és lelked megy rá; próbáld ignorálni, kizárni, és amilyen hamar csak lehet, megszabadulni tőle!

Fotó: 123rf; Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A kártyabirtokos hiába akarta befizetni a sok pénzt az ATM-nél, az összeg nem jelent meg a képernyőn.
Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.
Sztárok
Amal és George Clooney először vitte el kilencéves ikreit, Ellát és Alexandert egy hivatalos eseményre, ahol ritka fotók készültek a családról.
Sztárok
A 41 éves futball-szupersztár radikális stílusváltással lepte meg a rajongóit, legfrissebb fotóján szinte alig lehet ráismerni a legendára.