Lifestyle

Mit tud tenni a szülő, hogy a gyerek tanulási képességei ne romoljanak?

A 2,5 hónapos nyári szünet sok szakember szerint nem szerencsés, a Magyarországon kialakult tradíció több szempontból sem gyermekbarát. Az év közbeni óriási leterheltség után egy nagyon hosszú, hirtelen leállás következik, amely – azon túl, hogy szervezésileg is nagyon megterheli a családokat – a fiatalok tanulási képességeit tekintve sem tesz jót. Ráadásul ebben az évben egy nagyon egyedülálló helyzet állt elő a koronavírus járvány miatt: ez az amúgy is hosszú időszak még 3 hónappal hosszabbodott meg. Hogy mit jelent ez a gyerekek kognitív képességeire nézve? Számos tanulmány szerint akár több éves visszaesést is jelenthet.

A nyári szünet hatása a tanulási képességekre

Az iskolaidőben a kognitív képességek a tananyagok elsajátítása miatt folyamatosan pörögnek, a nyári időszakban azonban a gyermekek vagy kamaszok nem igazán ragadnak ceruzát vagy tollat. A Missouri-Columbia egyetem kutatója, Dr. Harris Cooper mérései szerint a gyermekek nyaranta 1-3 hónapnyi állapotot veszítenek kognitív állapotukból és ez az évek folytán kumulálódik. Tantárgyszerűen elsősorban a matematikai tudás, majd az olvasási képesség, valamint a helyesírás romlik le ezekben a hónapokban. Maguk az alapképességek (fluid képességek, mint a figyelmi képesség, a munkamemória vagy a beszédértés) szintén romlanak. Ha egy gyermek minden nyáron elszenvedi ezeket a veszteségeket, egyre hátrább, hátrább és hátrább teljesít majd társaitól, és soha sem képes felzárkózni. Egy szakadék alakul ki társai és ő közötte. Ez elérheti az 5-6 éves különbséget is az évek alatt. Mindez elsősorban az alacsonyabb szocioökonómiai családok gyermekeit érinti, de nemcsak őket! Ők azonban 5. osztályos korukra 2,5-3 életévvel maradhatnak majd el kortársaiktól, nyolcadikra pedig akár 6 év is lehet ugyanolyan korú gyermekek között a különbség. Lapozz a cikk folytatásáért!

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.
Utazás
Home&Design
Végre egy ház, amit tényleg bárhova magaddal vihetsz, felépítése ugyanis csupán 6 órába telik. A belső tereitől pedig egyenesen padlót fogsz.