Mit tegyél, ha kiderül a gyerekedről, hogy bántja a társait? – A pszichológus válaszol

Ezek szerint szakértő bevonásával elérhető, hogy a gyerek élete visszaálljon a normális kerékvágásba és megszűnjön bántalmazó lenni?
Természetesen, hiszen ez sokszor csak átmeneti probléma. Valami kiváltja, és ha az elmúlik, akkor vele együtt a rossz szokás is. Illetve, ahogy érik a gyerek, azzal is sokat javul a helyzet. Tehát nem kell egyből a legrosszabbra gondolni, de tény, hogy vannak olyan ritka esetek, amikor a gyereknek ez a személyiségvonása, hogy agresszív és antiszociális. De ez tényleg nagyon ritka.
Akkor ezek szerint nem általános igazság az, hogy aki gyerekkorában bántalmazó volt az felnőtt korában is az lesz?
Dehogy! Alapvetően a személyiségünk reziliens, vagyis ellenálló és ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem biztos az, miszerint valaki bántalmazó volt gyerekkorában, felnőttként is az lesz. A másik, hogy nagyon sok minden hat rá az élete során, beleértve azt, ha van egy nagyon jó párkapcsolata fiatal felnőttként, az sokat tud kompenzálni egy adott személyiségen. Szóval sokféle olyan jó hatás érheti őt a felnőtt életben, ami jó irányba formálhatja őt.
Ha ismerős számodra a helyzet, akkor keresd fel bátran Bojti Andrea klinikai gyermek- és ifjúságpszichológust!


























