Mindenki Edwardja, avagy a vámpírrománcok titka
A Twilight-Saga minden képzeletet felülmúló sikere után sorra bukkannak fel a Stephenie Meyer példáját követő írók legújabb sikerkönyveikkel, amik már évek óta a legkeresettebb olvasmányok közé tartoznak. De mi lehet a vámpírtörténetek elképesztő sikerének titka?
Pár évvel ezelőtt még csak ismerkedtünk a Twilight névvel, a Sagát már nem teljesen értettük, de azt senki nem gondolta volna, hogy egy romantikus vámpírtörténet ekkora lavinát fog elindítani.
Minden 2005-ben kezdődött, amikor Stephenie Meyer kiadta az azóta számos díjat nyert sorozat első részét, az Alkonyatot, mely a másik három kötettel együtt kiérdemelte a Kids' Choice Awards „Kedvenc könyv”-díját, ezen kívül 2010-ig több, mint 100 millió példány kelt el a kötetekből, 38 nyelvre lefordították, ráadásul 235 héten át vezették a The New York Times bestseller-listáját. A könyvek minden várakozást felülmúló sikere után nem is jöhetett volna más, mint a sorozat megfilmesítése, mely visszavonhatatlan hírnevet szerzett Stephenie Mayernek, a Twilight-Sagának és vele együtt az össze többi vámpír-történetnek is.
Azt hihetnénk, hogy a vámpírok iránti rajongás csak pár évvel ezelőtt kezdődött, és a róluk szóló fantasy regények rejtélyes módon csak a 21. században fertőztek meg kicsiket-nagyokat, pedig a vámpírtörténetek már a 19. században megjelentek. A romantika korszakának kellős közepén kezdtek ugyanis foglalkozni a vámpírokkal, a misztikus, földöntúli lényük és borzongató tulajdonságaik miatt pedig kiváló alapot nyújtottak a horrortörténetekhez. Gondoljunk csak Drakulára, aki a Robert Pattinsonos vámpírral még csak köszönőviszonyban sincs, pedig az alaptulajdonságaik sokban hasonlítanak, hiszen mindkét karakterhez a hagyományos vámpírlegendákat vették alapul.
A legenda szerint a vámpírok az éjszaka gyermekei, halhatatlanok, vérszívók, hihetetlen szexuális kisugárzásuk van, ráadásul még az ellenségei - a farkasok, a pestis vagy a patkányok - is félelmetesek. A misztikus lények félelemkeltő, erőszakos voltán azonban a 70-es években csavartak egyet, az Interjú a vámpírral c. filmben ugyanis még mindig halhatatlan vérszívók voltak, de sokkal emberibbnek, szerethetőbbnek ábrázolták őket, akiknek szörny voltuk ellenére ugyanúgy vannak érzései, tudnak szeretni, sőt szerelmesek lesznek.
Az elmúlt 35 évben tehát inkább ábrázolták emberinek, mint szörnyként a vérszívókat, ami Stephenie Meyer könyveivel csúcsosodott ki: a vámpírként végtelen napjait tengető Edward Cullen ugyanis már közelebb áll az angyal, mint az ördög szerepéhez. A Twilight-tól pedig nincs megállás, azóta írók százait ihletett meg a vámpírrománc, és sorra rukkolnak elő a legújabb romantikus fantasy-regényekkel, melyekben a vámpírokat nem szörnyként, hanem az érzelmes regények pozitív főhőseiként ábrázolják.
Ezek a főszereplők pár alaptulajdonságot leszámítva korántsem hasonlítanak a rettegett Drakulához, aki denevérré változott, amikor kedve szottyant rá, éjszaka a koporsójába tért nyugovóra, és irtózott a fokhagymától. A Twilight-Saga Edward Cullenje a történetben meg is mosolyogja a Drakuláról szóló legendákat, hiszen Stephenie Meyer világában nincs szó koporsóról, átváltozásról, fokhagymaiszonyról vagy fény általi megsemmisülésről.
A sztáríró úgy helyezte be a vámpírokat az emberek mindennapi életébe, hogy minél hihetőbb legyen a vámpírok létezése, és páran akár el is higgyék, egyszer eljöhet az ő Edwardja is. Ennek érdekében pedig túl morbid és kicsit sem lett volna szexi Edward porbahullása, ha kilép a napfényre. Ezt Meyer úgy oldotta meg, hogy nappal megsemmisülés helyett csak gyémántként csillog a vámpírok bőre.
A fokhagyma csak az emberek tudatában tévesen élő védekezést szolgálja, a denevérré változás pedig már átlépte volna a romantikus történet határát. Hogy ne kelljen egész nap aludniuk a fény miatt, nem véletlenül telepedett le a Cullen család a legesősebb városkában, arról nem is beszélve, hogy ők egyáltalán nem alszanak: az felhős napokon iskolába járnak, éjszaka pedig művelődnek, nem hiába olyan sokoldalú Edward, amellett, hogy az a pár száz év sem ártott egyetemes tudásának.
A legjellemzőbb vámpírtulajdonságokat azért meghagyta az írónő, így ugyanolyan halhatatlan vérszívó misztikus lényekről van szó, mint klasszikus vámpírtársaik, csak még szeretni is tudnak. Akármennyire is kívánják úgy Bellát, mint mi a Big Mac-et, tartóztatják magukat, néha még csókolózniuk is sikerül. Képzeljük el, amikor már hozzáérintjük a szánkat a zsákmányhoz (nálunk ez legyen a Big Mac) de nem kóstolhatjuk meg. Valószínűleg így érezheti magát a mi Edwardunk is, azzal a különbséggel, hogy nem pár plusz kalória, hanem egy emberélet múlik azon, hogy enged-e a csábításnak.
De Edward bármire képes a szerelemért és itt van a kulcs: Bella nem hiába testesít meg egy hétköznapi tinilányt, akibe mégis beleszeret egy földöntúli szépségű „álompasi”, hiszen átlagosságán fogva minden nő bele tudja képzelni magát Bella helyébe. Átérezzük, amit a lány érez a vámpír iránt, titkon pedig mind a saját Edwardunk után ácsingózunk, aki mindent felad szerelméért. És hogy ne lenne lenyűgözően gyönyörű egy olyan tiltott szerelem, ami még Rómeó és Júlia szerelménél is lehetetlenebb?
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
