Dührohamot kapott a menyasszony, amikor megtudta, milyen gyalázatos dolgot művelt a háta mögött a koszorúslánya

Végül elfogyott a türelme
Amikor a leendő ara keményen beolvasott a koszorúslánynak, a csaj csupán a vállát vonogatta, majd arcpirító fölényességgel azt válaszolta, hogy az ő esküvőjéről bizony a korábbi szerelmei sem lennének kitiltva. "Csakhogy ez nem a te esküvőd, édesem!" - felelte neki az ingerült menyasszony, akinek szeme ekkor már villámokat szórt.
A koszorúslány barátját (a menyasszony korábbi partnerét) egyébként a vőlegény sem szívlelte, ennek tükrében pedig egyáltalán nem meglepő, hogy az "apró" bakiból végül hatalmas, kínos botrány kerekedett.
Mivel még a koszorúsláy sértődött vérig az eset után, a menyasszony úgy határozott, hogy (régi ismeretség ide, illemszabályok oda) egyszerűen persona non gratává nyilvánítja a szerelmespárt, akik így végül be sem tehették a lábukat az esküvőre.
A meredek fordulatokban bővelkedő sztorit az ara a Reddit felületén osztotta meg az internet nyilvánosságával. "Sosem baj, ha kizárod az életedből a toxikus embereket. Hajrá, légy boldog az életben!" - tanácsolta a nőnek az egyik bölcs hozzászóló.


























