Lifestyle

Elborult a megcsalt feleség agya, szétverte a BMW-t, melyben a férje a szeretőjével utazott

Nem tudott gátat szabni az indulatainak

Egy karádi nő a 67-es úton, Somogytúrnál haladt az autójával, amikor hirtelen megállásra késztetett egy BMW-t - adta hírül a police.hu. A kocsiban a nő férje és annak szeretője utazott. A feleség agyát elöntötte a düh, gondolkodás nélkül kipattant a kocsijából, a BMW-hez rohant, letörte az egyik kilincset, megrongálta és letépte a kárpitokat, tört-zúzott, amit csak elért. Ezt követően tettleg bántalmazta a BMW volánja mögött ülő nőt és a férfit is; mindkettőjüket ütötte, karmolta, majd még mielőtt elhajtott volna, megrugdalta az első lámpát és a motorháztetőt is. Az eset során a sértettek 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek, az autóban százezres kár keletkezett.

A fonyódi nyomozók a 28 éves asszonyt még aznap garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a rendőrkapitányságon.

A történet nemcsak azért tanulságos, mert Magyarországon zajlott, s hű képet ad a mi társadalmunkról - elnyomott, mélyre temetett frusztrációinkról, indulatainkról, kontrollálatlan érzelmeinkről -, hanem azért is, mert jól kihámozható belőle az általános üzenet, melyre már cikkünk előző oldalának utolsó soraiban is utaltunk: bármilyen pokoli kínok közé is taszítson a féltékenység, az erőszak mindig, minden esetben a legrosszabb tanácsadó.

Fotó: 123rf
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Néha elég egy váratlan és ellentmondásos helyzet, s máris lehullhat az álarc szívünk választottjáról: egyetlen nanomásodperc alatt kiderülhet róla, hogy mégsem ő az, akire mindig is vágytunk.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...