Makány Márta: "Optimista és bizakodó ember vagyok."

Személyesen melyik a kedvenc ruhadarabod és kiegészítőd?
Ruhák esetében csakis egyberuhát viselek, a kiegészítők közül pedig a Louis Vuitton táskákat imádom. Minden táskámhoz ragaszkodom, mivel mindegyiket úgy kaptam valakitől. Az öltözködési stílusomat nem lehet meghatározni, nem a divathoz kötődik. A legtöbb ruhám egyforma, ugyanazon szabásminta alapján készült, könnyen beazonosítható. Táskán és kendőn kívül nem hordok más kiegészítőt, ékszereket sem szoktam viselni.
Mennyire próbálsz odafigyelni az egészséges életmódra?
Próbálkozom helyesen táplálkozni, ügyelek arra, hogy a hozzávalók is egészségesek legyenek. A kikapcsolódással nincsen problémám, nekem ilyen szempontból szerencsém van, hisz a munkám a szenvedélyem, ez pedig egyfajta megnyugtató kötetlenséget biztosít. A dinnye kivételével mindent megeszek, de a sárga- és a görögdinnye egyszerűen nem az én világom. Sportban is sok mindent kipróbáltam, de egyik mozgásforma sem volt az igazi, ám most már legalább fél éve járok Speedfitnessre.
Miért pont a Speedfitness?
Mindig kerestem azt a sportot, ami rövid időt vesz igénybe, de mind eredményben, mind hatékonyságban már egy edzés is látványos lehet, így jutottam el a Speedfitnesshez. Nem szeretek egyedül edzeni, szükségem van arra, hogy ott legyen valaki mellettem, egy edző, aki ösztönöz és figyel. Magamtól nem kezdek neki a dolgoknak, de ha tudom, hogy egy adott időpontra kell mennem és ott vár rám valaki, akkor elmegyek és megcsinálom. Már legalább fél éve, heti kétszer is járok hősiesen az edzésekre.
Mi fogott meg ebben a sportágban?
Fáj a térdem, így futni és egyéb komolyabb fizikai igénybevételt kívánó sportot űzni nem szeretek. Itt kemények az edzések, de mégsem leterhelőek, a térdemet is kíméli. A másik, ami engem is meglepett, hogy már az első alkalom után nagyon komoly izomlázam volt. Ebből arra következtetek, hogy tényleg hatékony az edzés és alaposan át is mozgat, tehát van értelme csinálni, mert az eredmények magukért beszélnek. Nemrég jártam egy testösszetétel mérésen, ahol az orvos meg is dicsért, hogy az utóbbi időben mennyit javult a zsír-izom arányom. Ennek a sportnak a legnagyobb előnye, hogy nagyon gyorsan túl van az edzéseken az ember, öltözködéssel együtt is fél óra alatt megvan.
Szabadidődben mivel szoktál kikapcsolódni?
Nekem nem olyan életem, hogy ettől eddig tart a munkám, mert a munkaidőmmel úgymond én rendelkezem. A napjaim többsége egyforma, nincs külön ilyen vagy olyan programom. Igazából nem tudom, hogy mit is nevezhetünk kikapcsolódásnak, mert háztartást vezetek, olvasok, kulturálódok, barátkozok. Mivel a munkám is egyfajta művészi tevékenység, s ez bőven kielégít, ki tudom benne élni magam, már nincs szükséges több önkifejezési formára, ezért nem hegedülök vagy festek például.
Ha találkozhatnál valakivel, lehet élő vagy holt, kivel beszélgetnél szívesen?
A válasz változó, valószínűleg a pillanatnyi hangulatom befolyásolna, hisz nincs olyan konkrét személy, akivel úgy érzem, hogy valamit nem tisztáztam. Egyébként nagyon szerencsés ember vagyok, mert a mindennapjaim során is rengeteg érdekes, különleges vagy akár ismert emberrel futok össze, így mindig tanulok tőlük valamit, nekem nincs ilyen téren hiányérzetem.
A honlapodon olvasható az alábbi sor: ,,Légy önmagad és érezd jól magad!” Mennyire élsz ennek az életfilozófiának a szellemében?
Megpróbálok minél kevesebb olyan dologgal foglalkozni, ami nem érdekel vagy bánt. Próbálok olyan dolgokra és olyan emberekre időt szánni, ami úgy érzem, hogy nekem is jó, jobb emberré tesz és persze boldogabbá.
Minek köszönhető, hogy mindig mosolygós vagy?
Erre nagyon egyszerű a válasz. Viccesen mindig azt mondom, születési rendellenesség, de valójában nagyon optimista és bizakodó ember vagyok, aki próbálja mindenben meglátni a jót, az örömöt. Fantasztikus helyen élünk, imádom Budapestet, gyönyörű város, végül is minden adott a boldogsághoz. Szerintem nagyon jó dolgunk van. Ha a saját mindennapjaimat nézem, csupa jó dolog történik velem.























