Lifestyle

Magyarországra látogat a norvég krimikirály, Jo Nesbø

Nem az első alkalom

Nesbø 2015-ben járt először Magyarországon, a magyar kiadó pedig azóta is rendszeresen próbálkozott egy-egy újabb meghívással, míg végül az ügynökség jelentkezett a nagy hírrel, hogy 2020-ban egy Nesbo-turné részese lehet Budapest.

„Mi Pozsonyból hozzuk el Nesbo-t, de utánunk is még megy további országokba. Nesbø vérprofi, végtelenül szimpatikus, szívesen vesz minden figyelmet és figyelmességet, de nincsenek különleges VIP-igényei. Nagyon szűk az idő, mire Pozsonyban véget ér az ottani programja, már kezdődik is a Könyvfesztivál, másnap pedig már repül is tovább Budapestről, így külön program kérése nem volt, csupán annyi, hogy az út után két órát szeretne pihenni” - tette hozzá a cég PR-szakembere.

A beszélgetés Nesbøvel 2020. április 24-én 17:00-kor veszi kezdetét a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében a Millenárison, a Nemzeti Táncszínházban.

A világelső hivatásos teniszezőnő Melbourne-ben játszik, pedig még az állatokat sem lenne szabad kiengedni a szabadba, olyan kritikussá vált a helyzet.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Március 30-án elhunyt Tordy Géza Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, a honi színházművészet kimagasló alakja, megannyi mozi- és tévéfilm közkedvelt szereplője. Vajon ki foglalhatja el...