Lifestyle

Élet a K2-n: kulisszatitkokat mesélt Klein Dávid és Suhajda Szilárd

Mosás vödörben és „áramvadászat”

A regenerálódás következő szakasza a ruhák és a felszerelés rendbetétele a következő akklimatizációs kör előtt, amelynek fontos eleme a mosás, melyet mosószappannal, vödörben oldanak meg a fiúk, majd kihúzott kötélre teregetnek.

Az „áramvadászat” is egy speciális elfoglaltság a táborban, hiszen napelemmel töltik az eszközöket, így folyamatosan figyelni kell az akkumulátorok töltöttségét. Mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy a hazaiakkal tartsák a kapcsolatot, illetve műholdas kapcsolat segítségével ellenőrizzék a meteorológiai előrejelzéseket, amelyekhez a hegyen tervezett mozgásukat is igazítják. Persze egy kis edzés az alaptáborban is fontos, általában gumiszalaggal végeznek könnyű, átmozgató gyakorlatokat a hegymászók. És az is egyfajta edzésnek számít, hogy – mivel a sátrak körül minden leolvad a nappali napsütéseknek köszönhetően -, az egyes körök között komoly mennyiségű követ kell megmozgatniuk, hogy a sátrak használhatók maradjanak. Egy-egy fárasztó nap után pedig azért a szórakozás sem maradhat el, ami legtöbbször az Agymenők című sorozat legújabb részét jelenti, melynek éppen az 5. évadánál tartanak az expedíció tagjai.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Magyar K2 Expedíció tagjai jelenleg a harmadik akklimatizációs körüket teljesítik 7300 méter magasságban, ha pedig minden a tervek szerint alakul, akkor két héten belül megtörténik a csúcsmászás is, a cél pedig a 8611 méter magas K2 csúcsának elérése. A kalandokról pedig a hazai közönség sem marad le, hiszen a hegymászók saját felületei mellett az expedíció összefoglaló filmjét hamarosan a TV2 Csoporthoz tartozó Spíler1 műsorán láthatják majd a nézők.

Tanárból lett hivatásos hegymászó, ma pedig már férj és édesapa. Már hét éve vág neki a világ legmagasabb csúcsainak és úgy tűnik, a fanatizmusa örökre szól. Társával, Klein Dáviddal most újabb nagy expedícióra készülnek és bár a felkészülés javában tart, az edzések között adott interjút a Femcafe.hu-nak.

Leadfotó és fotó: facebook.com/SuhajdaSzilardClimber

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...
Sztárok
Szinetár Dóra nem sokkal az unokája születése előtt azt is elárulta, milyen nemű lesz a baba.
Lifestyle
Mielőtt az őszi hideg miatt ismét rendszeresen bekapcsolnánk a fűtést, érdemes néhány percet szánni a radiátorokra, ugyanis egy kevéssé ismert beállítás az egész fűtési időszakban sokat számíthat.
Sztárok
A Terror Háza Múzeum előtt tartott demonstráción lépett színpadra zenei fellépőként Nagy Feró, aki a múzeum működésének felülvizsgálata és a főigazgatói tisztség megszüntetése elleni kiállásában...
Sztárok
Rebecca De Mornay a nyolcvanas évek elején szinte egyik pillanatról a másikra vált Hollywood egyik legvonzóbb és legkeresettebb színésznőjévé, ám azóta több mint négy évtized telt el, és ma már...