Lifestyle

Magyar innováció segít megtartani a borok minőségét

Szeretnék a magyar fejlesztőket megismertetni a nagyközönséggel

A cég portfóliójába tartozik a sűrítettlevegős-rendszerek távfelügyelete is. Deseő László közölte, majdnem minden gyár használ ilyet, a technológiai soraikat ezzel üzemeltetik, de egy-egy rendszernek a meghibásodása, ideiglenes leállása is nagyon súlyos károkat tud okozni főként az autóiparban, ahol a vállalatok óránként beszállításokra is szerződnek.

A Press Air Kft. elektronikus adatátvitel útján messziről figyeli ezeket a berendezéseket, nem tud ugyanis minden gyár specialistát alkalmazni. A cég tehát távirányításban monitorozza a szenzorokat és más mérőeszközöket, meghibásodás esetén pedig azonnal javítják a keletkezett hibát.

Az ügyvezető azzal zárta szavait, a jövőben szeretnék minél szélesebb körben megismerteti munkáikat a laikusokkal. Mint fogalmazott, a világ abba az irányba megy, hogy rendkívül fejlett szolgáltatásokhoz olcsón és könnyen hozzá lehet jutni, de a legtöbben nem tudják, ki fejlesztette ki azokat, milyen életpálya áll a szakemberek mögött.

Deseő László ugyanakkor pozitívumként értékeli, hogy a legjelentősebb állásbörzéken a fiatalok már nem főként a multikra kíváncsiak, hanem az iránt érdeklődnek, hol tudnának kiteljesedni, hol tudnák az elképzeléseiket megvalósítani.

Fotó: 123rf
Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Hetedszer hirdeti meg a Balatoni KÖR az Év Strandétele versenyt. Már lehet jelentkezni az idei megmérettetésre.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Katalin hercegné étrendjét számos – részben protokoll, részben egészségügyi megfontolásból született – szabály befolyásolja, amelyek miatt bizonyos ételeket hivatalos események idején kerülni szokott...
Lifestyle
Bár a júliusi kánikulában roskadoznak a boltok polcai a frissnek tűnő zöldségektől és gyümölcsöktől, egy friss osztrák elemzés arra figyelmeztet, hogy bizonyos közkedvelt finomságokat most jobb...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha minden hónapban megérkezik a fizetésük, nincs okuk panaszkodni. A karrierszakértők szerint azonban rengetegen jóval kevesebbet keresnek annál, mint amennyit a tudásuk,...
Sztárok
Angelina Jolie mindössze 20 éves volt, amikor megismerte első férjét, a Trainspotting című filmből ismert Jonny Lee Millert. Kíváncsi vagy, hogyan fest a jelenleg 53 esztendős színész?
Lifestyle
A szakítás után mindenki a szívfájdalomra, a sírós estékre és a kínos „akkor most mi lesz velünk?” beszélgetésekre készül. Arra viszont kevesen számítanak, hogy a legidegőrlőbb rész gyakran csak...
Fashion&Beauty
A kilencvenes évek ikonikus trendjei továbbra is hódítanak, és most egy legendás frizura is visszatér a fodrászszalonokba. A szupermodell Christy Turlington által népszerűvé tett rövid fazon...