Lifestyle

Gyógyíthatatlan betegségek kezelésében hozhat áttörést két magyar nő

Hétköznapi hősök

Az elmúlt 17 évben 47 magyar kutatónő részesült az ösztöndíjban, a vállalat eddig több mint 60 millió forintot osztott szét a magyar tudós nők között. Az alapítók törekvése a díj megalapításakor az volt, hogy a tudománnyal foglalkozó hölgyeket minél többen megismerjék – támogatva ezzel karrierjüket. A külföldön már több mint 20 éves hagyománnyal rendelkező program hazai változatára minden évben olyan tudós nők nyújthatják be pályázatukat, akik tudományos munkájukkal az élet- vagy az anyagtudományok valamely részterületének feltárásán fáradoznak, és magyar felsőoktatási kutatási intézményekben, illetve kutatóintézetekben dolgoznak. A Magyar Tudományos Akadémia idén megválasztott 102 új tagja között 26 kutatónő található. A korábbi díjazottak közül hárman, Dr. Helyes Zsuzsanna – Pécsi Tudományegyetem, Dr. Sperlágh Beáta- MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, és Dr. Buzás Edit – Semmelweis Egyetem, az MTA levelező tagjai lettek. Az ösztöndíj egyedülálló a hazai közéletben: csak nőknek szól, magyar kutatónőket támogat és az ország bármely pontjáról lehet pályázni rá. A díj kapcsán alakultak már kutatócsoportok, néhány díjazottnak lettek díjazott tanítványai és egy valódi női kutatói közösség alakult ki az országban. A program védnöke a Magyar Tudományos Akadémia.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Rengeteg mozaikcsalád van ma Magyarországon, és nem árt rendbe tenni, hogyan is megy az öröklés a mostohaszülő, és a mostohagyerek között.
Sztárok
A 62 éves Lenny Kravitz fiatalokat megszégyenítő formában van: edzője most elárulta a brutális "Sixpack-módszer" kulisszatitkait.
Sztárok
Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.
Sztárok
Gyökeres változások a TV2-nél: felállt az új hírműsor csapata, amelyben tapasztalt visszatérők és teljesen friss arcok is helyet kaptak.
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.