Letarolták a mezőnyt a tokaj-hegyaljai borok a világ egyik legrangosabb borversenyén

2022-ben négy platina- és kilenc aranyérmet hódítottak el a magyar borászatok a világ egyik legtekintélyesebb borversenyeként számon tartott Decanter World Wine Awardsról (DWWA). Jelentős részük tokaji borászat.

Tokaji, balatoni és egri borokat díjaztak

A 19. alkalommal megrendezett DWWA a nemzetközi borvilág egyik legmagasabb presztízsű borversenye, amelyre idén minden eddiginél több, 18 244 tételt neveztek 54 országból. A tételek elbírására mintegy 250 borszakértő gyűlt össze Londonban - közölte az MTI-vel kedden a somlói Kreinbacher Birtok.

A kedden nyilvánosságra hozott eredménylistára Magyarország 4 platina-, 9 arany-, 57 ezüst- és 70 bronzéremmel került fel. Magyarország sikerét jelzi, hogy a négy platinával és kilenc arannyal díjazott tételek között Tokaj mellett egy-egy balatoni és egri tétel is szerepel, a tradicionális magyar pezsgők pedig újabb két aranyéremmel lettek gazdagabbak - hangsúlyozza a közlemény.

A platinával díjazott magyar tételek közül Tokajból érkezett a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok 2017-es 6 puttonyos aszúja, a Derczó-Lovas Pince szintén 2017-es 6 puttonyos aszúja, valamint a Juliet Victor Pincészet 2018-as édes szamorodnija is. A platinaérmesek közé Balatonfüred-Csopakról a Zelna Borászat 2021-es olaszrizlingje is bekerült, itt a zsűri kiemelte, hogy 15 font alatti kiskereskedelmi ár alatti tételről van szó.

Hat tokaji pincészet (a Derczó-Lovas, a Disznókő, a Grand Tokaj, a Gróf Degenfeld, a Mad Wines és a Royal Tokaji) édes borai mellett az egri Thummerer Pincészet egy vörösborral (Vili Papa Egri Cuvée Superior, 2018), míg a somlói Kreinbacher Birtok két tradicionális pezsgővel (Prestige Brut és Classic Brut) nyert aranyérmet.

A szigorú, 100 pontos zsűrizés alapján kizárólag 95 pont felett adnak aranyérmet, míg platinadíjjal az aranyérmeket újrakóstolva jutalmazzák a legkiválóbb tételeket.

Fotó: 123rf

Lapozz tovább, a második oldalon folytatjuk!

Oldalak

  • 1
  • 2