Lengyel miniszterelnök: Vlagyimir Putyin veszélyesebb, mint Hitler és Sztálin, fel kell számolni a szörnyű ideológiáját

Elhúzódó háború és terjeszkedés
Lengyelország az első perctől kezdve hangoztatja, hogy támogatni kell Kijevet az Oroszország elleni katonai visszavágásban. Az ország több millió ukrán menekültet is befogadott, mióta Putyin elrendelte február 24-i invázióját.
Morawiecki cikke a Telegraphban akkor jelent meg, amikor Avril Haines, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója is arra hívta fel a figyelmet, hogy Putyin nem fogja befejezni úgynevezett különleges katonai műveletét Ukrajnában, a keleti Donbassz régióban. Figyelmeztetett, hogy Putyin Ukrajna nyugati szomszédjában, Moldovában lévő szakadár Dnyeszteren túli régióra is rátelepedhet és elzárhatja Ukrajnát a tengertől. "Úgy gondoljuk, hogy Putyin elnök elhúzódó konfliktusra készül Ukrajnában, amelynek során továbbra is a Donbasszon túli céljait kívánja érvényesíteni" - mondta Haines egy keddi szenátusi meghallgatáson. Azt is mondta, hogy Putyin hadiállapotot rendelhet el Oroszországban, hogy támogassa ukrajnai ambícióit, de csak akkor fog atomfegyvert bevetni, ha úgy véli, hogy Oroszországot egzisztenciális fenyegetés éri.
Ukrajna közölte, hogy csapatai kedden visszafoglaltak falvakat az oroszoktól Harkiv városától északra és északkeletre, és ezzel olyan ellentámadást indítottak, amely a háború lendületének megváltozását jelezheti és veszélyeztetheti Oroszország előrenyomulását. Az ukrán csapatok az elmúlt napokban négy települést foglaltak vissza Ukrajna második legnagyobb városától északra - közölte Tetiana Apatcsenko, a térségben állomásozó fő ukrán erők sajtóreferense. Volodimir Zelenszkij elnök szerint az ukrán sikerek fokozatosan kiszorítják az orosz erőket az ország északkeleti részén fekvő Harkivból, amelyet a háború kezdete óta folyamatosan bombáznak.

























