„Láttam Budapest láthatatlan arcát” - A főváros egy utcaseprő szemével

Az ő munkája akkor ér véget, amikor másé kezdődik. M. Péter 58 évesen hajnalban kel, hogy mire a nap feljön, tiszták legyenek az utcák.

Hogyan lett Önből hajnalok hajnalán kelő?

Senki nem készül erre a pályára. A dolgok csak történnek. Volt egy kis boltom még régen kint a külvárosban, de aztán el kellett adnom. Ötven évesen pedig már nem kapkodnak az emberek után! Próbáltam én mindent! Például bolti eladónak is jelentkeztem, de azt mondták, kasszába nem állhatok, mert túlképzett vagyok – vagy csak talán túl nagy a rálátásom a szakmára, és senki nem szeretné, hogy bármi mutyi kikerüljön a kasszák mögül. Aztán jött a munkanélküli segély, de én nem vagyok az az ember! Világ életemben dolgoztam. Ha ürüléket kell lapátolnom, akkor ürüléket fogok, mert nem akarok senki kolonca lenni.

Fotó: Thinkstock