Energiát rabolunk a környezetünktől, ha állandóan kritizálunk - Ítélkezés helyett inkább ezt tedd

Szeressük magunkat úgy, ahogy vagyunk

Mi zajlik a mélyebb rétegekben, melyek arra késztetnek, hogy akár egy gondolattal is bántsunk másokat, pláne szeretteinket? Ha őt a külvilág szebbnek, jobbnak látja, akkor mi is szebbek és jobbak leszünk? Úgy, hogy meg se kell mozdulnunk, munkát sem kell belefektetni? Nem véletlen, hogy a hírességek árnyékában sokan húzódnak meg, azzal többnek vélve magukat. A bolti eladót ledegradálva mi jobbnak látszunk? Az ország vezetőségével dettó ugyanez a helyzet – ők a „rosszak”, mi pedig az „okosak és jók”?

Ezek mind csak szavak, vágyak, káprázatok – hisz nem lettünk sem szebbek, sem jobbak, sem okosabbak kritikáinkkal, ítélkezésünkkel! Egy pillanatra talán igen, de valójában inkább ijesztőek másoknak, akik csak annyit tudnak, hogy tőlünk messze távol kell lenni, hisz ösztönösen érzik az energiarablást, melyet vagy megfogalmaznak, vagy nem.

És ez így van rendben. A világmindenség egyensúlyra törekszik. Mások távolmaradása, ösztönös menekülése tőlünk - késztet bennünket az elgondolkozásra, a józanodásra, a változásra való igény megfogalmazására. Ne más háza táján sepregessünk, ne máshol akarjunk rendet tenni! Nézzünk szembe az önmagunkban levő, saját, el nem fogadott viselkedési mintáinkkal, megfelelési vágyunkkal, melyek mögött a mélyben, talán fel sem ismert félelmeink, önbizalomhiányunk van.

Szeressük magunkat úgy, ahogy vagyunk! Ha valami még sem tökéletes, azon változtassunk, dolgozzunk! Ne higgyünk a felettünk ítéletet mondó szavaknak! Azok - ha beleesünk a kritizálás, ítélkezés csapdájába - pont úgy, ahogy mi mástól - akaratlanul is elveszik energiánkat, és hullámzik tovább társunkra, a körülöttünk levőkre, a világra!

Állítsuk meg mi, azzal, hogy nem adjuk tovább!

Fotó: allisonwiers.com; Leadfotó: Psychology Today