Krémesebb lesz a meggyleves, mint eddig bármikor: kizárt, hogy elhibázod, ha ezt teszed bele

A forró nyári napokon aligha van jobb felfrissülés, mint egy tál hideg, sűrű meggyleves, amit bár nem nagy ördöngösség elkészíteni, az igazi titkát sokan talán nem is ismerik – pedig ennek az egyszerű trükknek hála képtelenség, hogy a végeredmény csomós legyen.

Könnyed nyári finomság

A meggyleves a magyar konyha egyik jellegzetes étele, valamint hidegen tálalva a forró nyári napok egyik nagy slágere, kellemesen savanykás ízének, valamint frissítő jellegének pedig lehetetlen ellenállni. Mindemellett nemcsak finom, de egészséges is, hiszen a csonthéjas magvú gyümölcs gazdag C-vitaminban és antioxidánsokban, melyek erősítik az immunrendszert, továbbá védik a szervezetet a káros szabad gyökök ellen. A klasszikus fogásban nagyon kevés kalória van, így akár diéta alatt is fogyaszthatod bűntudat nélkül, ráadásul sokat segít abban is, hogy a kánikulában megfelelően hidratáld a szervezetedet. Nem titok, hogy selymesen, krémesen az igazi, és a legjobb, hogy ezt pofonegyszerű elérni, ám a legtöbben csak egyfajta receptet ismernek, pedig érdemes kipróbálni egy bizonyos trükköt, azt bevetve ugyanis garantált, hogy a végeredmény tökéletes lesz. Galériánkban eláruljuk, milyen praktikát kövess legközelebb!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A sárgabaracklekvár az egyik legfinomabb édes ízélményt adja, viszont akkor a legzseniálisabb, ha házilag készül el – ehhez pedig elárulunk egy szuper praktikát.

Leadfotó: 123rf

Forrás: Rupárner-konyha

Oldalak

Lifestyle
Van, aki soha nem gondolkodott még el azon, melyik csuklójára csatolja fel az óráját, mások viszont tudatosan ragaszkodnak a megszokott oldalukhoz. De vajon puszta kényelemről van szó, vagy a...
Sztárok
A 48 éves Szutida thai királyné nemcsak elbűvölő szépségével és kifinomult öltözködésével hívja fel magára a figyelmet, hanem egészen különleges életútjával is.
Lifestyle
Bár a D-vitamin elengedhetetlen a csontok, a fogak és az immunrendszer megfelelő működéséhez, a téli hónapokban akár minden harmadik felnőttnél hiányállapot alakulhat ki a napfény hiánya és a nem...
Sztárok
Úgy tűnik, a brit királyi családban továbbra sincs béke, egy bennfentes szerint ugyanis Vilmos herceg olyan álláspontra helyezkedett, amely még az édesapjával való kapcsolatára is hatással lehet.
Sztárok
Isabelle Huppert különleges szépségével, titokzatos kisugárzásával és felejthetetlen alakításaival írta be magát a filmtörténelembe, és bizony 73 évesen is képes minden tekintetet magára vonni.
Fashion&Beauty
Ha van egy szín, amely idén könnyedén háttérbe szoríthatja a ruhatárak örök klasszikusát, a feketét, akkor az a csokoládébarna. Gazdag, meleg árnyalata egyszerre elegáns és modern, ráadásul a...