Szakértő: Sokba kerülhet az élet újrakezdése a járvány után

A korlátozások feloldásával lassan visszatér az élet a régi kerékvágásba, de az elmúlt időszak nem múlik el nyomtalanul. Nem csak az egészségi állapotban következett be változás sokaknál, de a nehéz időszak a tulajdonolt javakat is megviselte. Az újrakezdett élet első napjaiban lelakott ingatlannal, elromlott autóval, elvesztett munkahellyel, egészségügyi kiadásokkal, jobb esetben pedig újra utazással, üdüléssel – és persze ezek költségeivel kell szembenéznie sokaknak.

Sokba kerülhet az élet újrakezdése a járvány után

Nincsenek még számítások rá, de feltételezhetően a koronavírus és a nyomában járó gazdasági visszaesés kezelése jelentős kiadással jár majd, ami terhet ró az egészségügyi rendszerre és az érintettekre. De a betegséget elkerülők számára is plusz költekezéssel fog járni az egészség megőrzése, akár az életmódváltással, akár a rehabilitációval, kikapcsolódással járó összeget nézzük. Ez csak az egyik, legközvetlenebb anyagi hatása a járványnak, de a régi kerékvágásba való visszatéréssel számos más tétel is felmerül. Az emberek soha annyi időt nem töltöttek otthon, mint az elmúlt egy évben, aminek eredményeként korábban nem látott mértékben használódtak el a lakások és a berendezési tárgyak. Sokakat a karrier derékba törése, az állásuk egyik napról a másikra történő elvesztése és a hosszú munkanélküli időszak kényszerített rá arra, hogy képezzék magukat, új szakmát keressenek. Többen rádöbbentek, hogy egy ilyen helyzetben a több lábon állás biztos bevételi forrás lehet és ezért egy teljesen új szakmát kezdtek kitanulni. A legtöbben nagyon belefáradtak a bezártságba és egy külföldi vakáció keretében szeretnének újra feltöltődni. A lakásfelújítás például korábban is az első helyen szerepelt a hitelfelvételi indokok között, de a megváltozott használati szokások miatt a gépjárművek üzemben tartása is komoly összegeket emészthet fel.

A járvány a kölcsönfelvételt is megváltoztatta

A Sberbank Magyarország Zrt. személyi kölcsönnel kapcsolatos korábbi kutatásából derült ki, hogy az emberek közel fele (47%) pont a váratlan helyzetbe kerülés miatt igényelt személyi kölcsönt. A megkérdezettek is az állás elvesztésével, a gépjárművel és a háztartási gépek cseréjével kapcsolatos problémákat említették a Top3 hitelfelvételi célként. Ilyen esetben általában hamar segítségre van szükség, ezért lehet, hogy a felmérés válaszadóinak véleménye alapján a gyors folyósítás a legfontosabb. „A lakossági hitelcélok most is sokfélék. A kölcsönigénylők számára most még inkább a kiszámíthatóság, a fix és megfizethető törlesztőrészlet, az alacsony kamatok a legfontosabbak” – elemezte a fogyasztói célok megváltozását Besnyő Márton, termékfejlesztési vezető.

A horvátok próbaprojektek keretében tesztelik a vírus terjedését azok körében, akik már megkapták mindkét oltást.

Leadfotó, fotó: 123rf

Oldalak