Lifestyle

Szakértők szerint ezek az országok lábalnak ki először a koronavírus-járványból

Azért a koronavírus velünk marad

Scott Gottlieb, az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal korábbi biztosa szerint már haladunk vírus pandémiás fázisából az endémiásabb fázisba. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem lesz félnivalónk a betegségtől. A következő években is sok megbetegedést és halált okoz majd, akárcsak a malária, és egyes szakértők szerint lesznek kitörések is azokban az országokban, amelyekben alacsony az átoltottság. Mások úgy gondolják, az influenzához hasonlóan szezonális megbetegedéssé fog válni a koronavírus. Sőt, megint mások szerint évtizedek alatt az is bekövetkezhet, hogy sokkal kevésbé halálos, főként gyermekeket érintő megbetegedés lesz belőle.

Neil Ferguson, az Imperial College epidemiológusa arra számít, a briteknél még évekig okoz többlethalálozásokat a koronavírus, Tevor Bedford számítógépes virológus pedig úgy gondolja, 2022-23-tól Amerikában endémiás lesz a vírus, amely az évi 30 ezer főt jelentő influenzás halálozásokhoz ad hozzá további 50-100 ezer halált évente. Az is valószínű, hogy tovább mutálódik majd a vírus, ezért évente szükség lehet emlékeztető oltásra.

Ha az influenzához hasonló szezonalitása alakul ki a betegségnek, annak nagy hatása lehet az egészségügyi rendszer működésére is, viszont korlátozásokra, lezárásokra az idei tél után már nem számít Amerikában.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Richard Hatchett, a Coalition for Epidemic Preparedness Innovations vezérigazgatója szerint a világ továbbra is sebezhető, mivel egyes országok oltóanyagokkal jól védettek, míg más országokban gyakorlatilag nincs oltóanyag. „A koronavírus kapcsán az az aggodalmam, hogy olyan változat jelenhet meg, amely kikerüli a vakcináink nyújtotta védelem mellett a korábbi fertőzésből származó immunitást. Ez olyan lenne, mintha minden elölről kezdődne” – mondja.

A globális felmelegedés következményeként egyes élelmiszerek idővel el fognak tűnni a boltok polcairól. Van közte olyan, amelyik nagyon sokaknak lesz fájdalmas.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Egy férfi munkája miatt három hónapra külföldre kényszerült, és bár sejtette, hogy hűséges négylábúja nagyon fogja hiányolni, arra, ami a hazatéréskor történt, ő sem számított.
Lifestyle
Praktikus rakodófelületnek tűnhet, pedig az ablakpárkány ősszel az egyik legrosszabb hely lehet bizonyos használati tárgyaink számára.
Fashion&Beauty
A divatrajongók tudják: néha elég egyetlen pillanat, hogy valóra váljon egy régóta dédelgetett álom. Egy fiatal nő számára egy egyszerű használtcikk-bolti látogatás hozta el ezt az euforikus élményt.
Lifestyle
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Bács-Kiskun megyében azonosította a pöttyös lámpahordó-kabócát, amely mostani megjelenésével nemcsak hazánkban, de az egész Európai Unió területén...
Sztárok
Észak-Koreában több mint hetven éve ugyanaz a család tartja kezében a legfőbb hatalmat, ezért régóta foglalkoztatja a világot, ki kerülhetne az ország élére, ha Kim Dzsongun váratlanul távozna.
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.