Lifestyle

Nagy bejelentést tett a magyar kormány: ez minden vidéki vendéglátóhelyet érinteni fog

Tizenhárom milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség május 27-től – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), írja az MTI.

A hazai turisztikai bevételek kétharmadát adják

A hazai vendéglátó üzletek mintegy kétharmadát adják Magyarország turisztikai bevételeinek, így versenyképességük javítása érdekében elsőként ők igényelhetik a vissza nem térítendő támogatást.

A program további ütemeiben júniustól a cukrászdák, júliustól a zenés táncos szórakozóhelyek, míg augusztustól az alkalmi vendéglátó üzletek pályázhatnak majd a vidéki Magyarországon. Szeptembertől a kávézók, míg októbertől a büfék számára biztosít forrást a kormány, az italüzletek és bárok pedig novembertől jelentkezhetnek majd a program további ütemeire – sorolta az ügynökség.

A vidéki vendéglátó üzletek támogatása a harmadik eleme a kormány átfogó ágazati támogatási konstrukciójának, mely összességében 15 milliárd forintot biztosít a turizmus fejlesztésére és versenyképességének erősítésére – emlékeztetett az MTÜ.

Könnyid László, az ügynökség vezérigazgatója kiemelte: a szolgáltatás minőségének egyik meghatározó és a fejlődést potenciálisan korlátozó eleme a technológia korszerűsége. Az ágazati támogatási konstrukció ezért a teljes vidéki vendéglátó szektor fejlesztését célozza, az értékesítést támogató beruházásoktól kezdve a technológiákon és eszközökön át az energiahatékony és gazdaságos üzemelésig bezárólag.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ennyi pénzre pályázhatnak összesen

A június 28-ig tartó első ütemben az egész évben nyitva tartó vidéki éttermek üzemeltetői adhatják be támogatási igényeiket. A pályázatonként elnyerhető egymillió forintos forrást korszerű konyhatechnológiák és eszközök beszerzésére, valamint energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre használhatják fel az éttermek. A támogatásokat a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, vagy készletek beszerzésére is fordíthatják a szolgáltatók, de igénybe vehetik egy nagyobb beruházás során is. A vidéki vendéglátóhelyek összesen 13 milliárd forintra pályázhatnak majd, a kiírás első ütemében 3 milliárd forint összegben először az éttermek hívhatnak le vissza nem térítendő támogatást.

A program további célja, hogy erősítse az ágazat digitalizációját is, ezért a jelentkezést a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) rendszeréből indíthatják a pályázók és egy könnyen kitölthető felületen adhatják le igényeiket. Ebben ügyfélszolgálat is segíti őket – közölte az MTÜ.

A Belli di Mamma ráadásul nem is először részesül e különleges megtiszteltetésben.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A háziasszonyok rémálma a forró, ragadós héjú főtt burgonya kapargatása. Ezzel a zseniális, pofonegyszerű konyhai trükkel azonban mostantól másodpercek alatt, ujjégetés nélkül elvégezhető a művelet.
Egészség
A szívünk egészsége nagyban múlik azon, hogy mi kerül nap mint nap a tányérunkra. A jó hír az, hogy nem kell drága alapanyagokra költeni ahhoz, hogy támogassuk a szív- és érrendszer megfelelő...
Lifestyle
A nyári diákmunkának számos előnye van, de csak akkor válik valódi lehetőséggé, ha a fiatalok tudatosan és felkészülten vágnak bele.
Lifestyle
Hatalmas felháborodást váltott ki az a vírusvideó, amelyen egy édesanya fitneszsúlyokat tesz a másfél éves kisfia bokájára. A döbbenetes felvételt már több mint 115 millióan látták a közösségi...
Sztárok
Mindannyiunknak volt legalább egy beceneve az iskolában, amelyet a barátaink vagy osztálytársaink ragasztottak ránk. Nincs ez másként György herceggel sem, akit a jövőbeli uralkodó helyett egy sokkal...
Lifestyle
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért...