Lifestyle

Világra jötte után 5 nappal már mosolyogott a koraszülött baba - Letarolta az internetet a fotója

Rengeteg anyukát mozgatott meg

"Gyönyörű! Az én kicsim is kevesebb mint két kilóval született, most azonban már elérte a 2,5-et és sokkal magasabb, mint a kortásai. Mindenki azt mondogatta nekem, hogy a legkisebbek lesznek a legnagyobbak és a legerősebbek. Eddig nem hittem el, de most már igen!." - írta Laura Flynn, egy másik hasonló helyzetben lévő anyuka.

Kate Hoffman így mesélt a szülés utáni időszakról: "Az én édes kisfiam 34 hétre született meg, 2,3 kg volt, de szerencsére mióta eljöttünk a kórházból, egyre nagyobb. Azok a mosolyok a legszebbek."

Jill Chambers Goodwin szintén mosolygós képet osztott meg újszülöttjéről. "A kislányod csodálatos! Ez az én kedvenc képem, nagyon sokat nézegettem. Kennedy 31 hétre született, 1,4 kg volt."

A nagyfejű babák sikeresebb felnőttek lesznek - Kutatók szerint a fejmérettől függ az intelligencia

Összefüggés van a csecsemők fejmérete és az intelligenciájuk között - ez derült ki egy friss és meglehetősen alapos felmérésből, amit a UK Biobank végzett. A kutatók fél millió brit kisbabát követtek nyomon egészen a születésüktől kezdve; szerintük a fejméret azt is meghatározhatja, sikeres vagy sikertelen lesz-e a kicsik jövője. Részletek a cikkben!

Fotók: dailymail.co.uk
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...
Egészség
Ha fogyni szeretnél, nem feltétlenül kell drága és különleges alapanyagokat vásárolnod: egy méltatlanul elfeledett köret is sokat segíthet abban, hogy hosszabb ideig jóllakottnak érezd magad.
Lifestyle
A szeptember tökéletes alkalom arra, hogy ne csak a ruhatárunkat, hanem az otthonunkat is felkészítsük a hűvösebb hónapokra: néhány gyakran elfelejtett textília különösen megérdemli ilyenkor a...
Sztárok
Sarah Michelle Gellar egy megható bejegyzésben ünnepelte meg fia, Rocky 14. születésnapját, megmutatva a rajongóknak, hogy a kamasz fiú megszólalásig hasonlít édesapjára, Freddie Prinze Jr.-ra.