Lifestyle

Itt landolhat a gyermekünkről közzétett fotó – Ezután kétszer is meggondoljuk, posztolunk-e gyerekünkről  

Egy gyerekről átlagosan 107 kép kerül fel az internetre még azelőtt, hogy járni tudna.

Számunkra kedves fotó, másoknak pénzforrás

A tudatosság növelése mellett fontosnak tartjuk, hogy a felhasználóknak lehetőségük legyen bejelenteni a káros tartalmakat, ezért 2019 óta forródrót-szolgáltatást is működtetünk – közölte a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kedden az MTI-vel.

A bejelentett tartalmakat elemzők fogadják, akik megvizsgálják és értékelik azokat. Az első vizsgálat során arra keresik a választ, hogy jogsértő-e a bejelentett tartalom, van-e magyar illetékesség, és van-e a magyar rendőrségnek hatásköre az ügyben. Amennyiben a bejelentett tartalom jogsértőnek bizonyul, a hotline-elemzők elvégzik a szükséges vizsgálatokat a bejelentett tartalom fellelhetőségének meghatározása céljából – tették hozzá.

Jelezték, hogy a szolgálat hotline-jához beérkező bejelentések 88 százaléka pedofil, 7 százaléka pedig erőszakos tartalom. Rasszista, idegengyűlölő, drogfogyasztással, online zaklatással vagy egyéb káros tartalmakkal kapcsolatos bejelentéseket viszonylag keveset küldenek a felhasználók.

Magyarország szempontjából megnyugtató adatnak nevezték, hogy a beküldött tartalmak közül egy sem volt magyar „hosztolású”, azaz olyan, melynél a honlap üzemeltetője – a gazdagép – magyar. A legtöbb bejelentés (79 százalék) az USA-ban hosztolt tartalom volt.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Fontos még, hogy számos, gyerekekről készült, a szülő által megosztott, első ránézésre ártatlan kép is a darkneten landol, bűnözők közreműködése eredményeképpen.

Kitértek arra is, hogy a pornográfia rajzolt, mangaképregény-ábrázolása vagy a pedofília digitálisan létrehozott, de valósághű ábrázolása az Európai Unió legtöbb országában illegális (például Bulgária, Belgium, Németország). A magyar jogszabályban azonban nem elég egyértelmű, hogy ezek a tartalmak illegálisnak minősülnek-e, éppen ezért az ilyen tartalmakkal szemben a rendőrség nem indít eljárást. A Gyermekmentő Szolgálat hotline-jához beküldött rajzolt gyermekpornográf tartalmak és képregények az év első felében növekvő tendenciát mutattak.

Az említett nemzetközi vonal miatt a nyomozás nehézkes lehet, így elsősorban a felhasználók tudatosságának növelése a cél – áll a közleményben.

Mindössze egy évvel az 1902-es születése után Albert Einstein lánya, Lieserl Einstein hirtelen eltűnt a történelmi feljegyzésekből, és 1986-ig senki sem tudta, hogy létezik.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Vasárnap este kiderült, ki nyerte a Sztárban Sztár All Stars második évadát – A döntőben került sor az év televíziós bejelentésére is!
Lifestyle
Épp úgy indult ez a nap, mint oly sok hasonló, amelyiken esküvőt tartanak.
Egészség
A megfelelő folyadékbevitel alapvető, de nem mindegy, mit iszunk. Egyes italok – főleg az üdítők – hosszú távon komoly károkat okozhatnak.
Lifestyle
Új perspektívát adhat a Halaknak egy meglepő felismerés. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Szűz előre tudni fogja, mikor és hogyan csináljon pénzt. Heti horoszkóp.
Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...