Még a saját felesége is bűnösnek vallotta a férfit, aki megölte Kennedy elnököt – de ami utána jött, arra senki sem számított

John F. Kennedy meggyilkolása

1963. november 22-én Lee Harvey Oswald elment a tankönyvraktárba, ahol dolgozott, és egy puskát is vitt magával. Az elnöki felvonulás a tervek szerint aznap délután haladt volna el az említett, hétemeletes épület előtt. 12:30-kor pedig fegyverropogás hallatszódott. John F. Kennedy lerogyott a limuzinjába. Miközben a titkosszolgálat körülvette az elnököt, az autó elszáguldott a kórházba. A szemtanúk azonnal két helyre mutattak: a füves dombra és ahol Oswald tartózkodott. A rendőrök átkutatták a raktárt, és a hatodik emeleten egy ablak mellett három töltényhüvelyt találtak és a közelben megtalálták a puskát. A Warren-bizottság jelentése szerint néhány perccel a lövöldözés után a szemtanúk látták, hogy Oswald elhagyja a könyvtárat. Oswald a munkája miatt bérelt egy lakást a városban, és odarohant, hogy magához vegyen egy másik fegyver. A menekülés során megölt egy rendőrt, majd besurrant egy moziba, hogy elbújjon, de hamar észrevették. A rendőrség megérkezett, és rövid küzdelem után letartóztatták.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Kennedy-gyilkosság minden korai bizonyítéka Oswaldra mutatott. Ott voltak az ujjlenyomatai a puskán és az ablak melletti könyves dobozokon. A szemtanúk látták Oswaldot a lövöldözés előtt és után is a könyvraktárban. A rendőrség ugyan kihallgatta, de soha nem jutott el a tárgyalásig – Jack Ruby két nappal később egy rendőri átadás során lelőtte Oswaldot.

Lapozz tovább!

Oldalak

Lifestyle
A szeretet most könnyedebb, játékosabb oldalát mutatja meg a Bikáknak. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Home&Design
A kamra sokáig az egyik legvágyottabb helyiség volt egy házban, de a modern otthonokban már nem feltétlenül csak a plusz tárolóhely a lényeg. Egy újra felfedezett, rendkívül praktikus helyiség kezd...
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.