Isteni hírvivők, arkangyalok - Gábriel arkangyal

Az angyalok életünk minden területén képesek nekünk segítséget nyújtani, Isten azért teremtette őket, hogy minket szolgáljanak. Az arkangyalok egyedi feladattal rendelkeznek, ezért hasznos, ha tisztában vagyunk segítőink létének fő céljával, mert így tudni fogjuk, hogy melyiküket kell éppen hívnunk, ha segítségre van szükségünk.

 

Isten küldöttei

Az angyal szó a görög angelos-ból származik, amely "hírnököt" jelent. Az angyalokat nevezhetjük "isteni hírvivőknek" vagy "Isten küldötteinek". Mivel isteni eredetűek, különleges kapcsot jelentenek Isten és az ember között.

Isten azért teremtette ezeket a csodálatos lényeket, hogy vezessenek, óvjanak és megihlessenek bennünket. Céljuk, hogy minket szolgáljanak és arra bátorítsanak, hogy tudatunkat kitágítsuk. Az angyalok nemtelen lények, hiszen mind férfi, mind női tulajdonságokkal rendelkeznek. Valójában ők "hermafrodita" lények, férfias és nőies oldaluk egyensúlyban van.

Az angyalok más rezgésszinten léteznek, mint az emberek, ezért nehezebben tudjuk érzékelni őket. Viszont ha saját rezgésszintünk emelkedik, mi is képessé válunk rá, hogy észleljük az éteri birodalmat. Ebben nagy segítségünkre lehet egy olyan szent hely, egy angyali oltár, ahol kapcsolatba léphetünk az angyalokkal.

Az arkangyalokat gyakran nevezik "megvilágító angyaloknak", hiszen az a feladatuk, hogy "megvilágítsák", vigyázzák és irányítsák az angyalok csoportjait, valamint az emberiség minden részletét. Ők a legismertebbek az angyalok között. A három legnépszerűbb arkangyal, akik közül kettőt a Biblia is említ, Mihály, Gábriel és Rafael. Mindegyik arkangyalnak egyedi feladata van, létüknek fő célja különböző.

 

Gábriel arkangyal

Gábriel volt az az arkangyal, aki a Bibliában hírt vitt Szűz Máriának Isten fiának közelgő születéséről. Felfedte Mária előtt az ő életének célját, és nekünk is segít megtalálni valódi hivatásunkat.

A "Gábriel" szó jelentése: "Isten ereje", "Isten az én erőm", "Isteni erő"

Színei: indigókék és fehér

Kulcsszavak: útmutatás, látomások, ihlet, próféciák, megtisztulás

Kristályok, amelyek kapcsolatba hoznak vele: tanzanit, iolit, lazurit, kék kalcit

Útmutatás: Gábriel arkangyal segít megtalálni a hivatásunkat. 

- Ha szeretnénk megérteni, hogy mi az életünk valódi célja.

- Ha nem látjuk az élet értelmét.

- Ha változások állnak előttünk és útmutatásra van szükségünk.

- Ha munkahelyet szeretnénk váltani.

- Ha családot szeretnénk alapítani.

- Ha új kapcsolatba kezdünk.

Ihlet, látomások és próféciák: Gábriel arkangyal ugyanúgy hozhat nekünk üzenetet, mint ahogy Szűz Máriának. Szintén Gábriel nevéhez fűződik, hogy ihletet adott Jeanne d'Arc-nak küldetése során.

- Ha "harmadik szemünk" csukva van és spirituális látásunk akadályozott.

- Ha angyali útmutatásra várunk.

- Ha jóslatot szeretnénk az előttünk álló változásokról.

- Ha segítségre van szükségünk álmaink és látomásaink értelmezéséhez.

Megtisztulás: Gábriel arkangyalt arra is megkérhetjük, hogy kezdje el a megtisztulási folyamatot bennünk. Ezt akkor kell megtennünk, amikor változásokat szeretnénk életünkben.

- Ha testünk tele van mérgekkel, és megtisztulásra vágyunk.

- Ha negatív gondolataink vannak.

- Ha fizikai vagy pszichés támadásnak vagyunk vagy voltunk kitéve.

- Ha munkánkat, otthonunkat vagy környezetünket negatívnak érezzük.

 

Előző cikkünkben Rafael arkangyalról olvashattatok: Katt ide!

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.