Lifestyle

Ingyenesen elérhető a hétvégén Mészáros Márta két filmklasszikusa

Mészáros Márta első magyar alkotóként kapja az Európai Filmakadémia életműdíját. A Nemzeti Filmintézet ennek alkalmából ingyenessé teszi a filmrendező két filmjének elérését.

Nézz magyar filmeket!

Az Eltávozott nap, valamint a Szép lányok, ne sírjatok! című filmalkotások ingyenesen megtekinthetők hétfő estig a Filmio felületén annak alkalmából, hogy december 11-én Berlinben Mészáros Márta rendező veheti át az Európai Filmakadémia életműdíját – közölte a Nemzeti Filmintézet pénteken az MTI-vel.

Nagy öröm az életműdíjasok listáján az első magyar nevet látni ebben a különleges évben, amikor a magyar film 120 éves jubileumát ünnepeljük. Mészáros Márta filmjei közül, melyek a magyar és az egyetemes filmkincsben is kitüntetett helyet foglalnak el, a közelmúltban a Nemzeti Filmdigitalizálási és Filmrestaurálási Program keretében a Filmarchívum és Filmlabor munkájának köszönhetően 11 alkotás újulhatott meg. Újabb generációk ismerhetik meg a filmeket, melyek kivételes kordokumentumok egyben, ezért is kell megőriznünk és továbbadnunk őket” – idézi a közlemény Káel Csabát, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost, a Nemzeti Filmintézet elnökét.

Mészáros Márta első, Eltávozott nap című mozifilmjében Kovács Kati játssza a főszerepet. A filmalkotást a párizsi diáklázadásokkal egyidőben mutatták be. A filmet Kovács Kati természetes alakítása mellett az érzékeny témaválasztás és a szinte eszköztelennek ható, minden sallangtól mentes elbeszélésmód teszi a gazdag életmű markáns nyitódarabjává.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mészáros Márta harmadik, 1970-ben bemutatott mozifilmje emlékezetes képet rajzol a 1968-as generáció szabad életérzéséről. A Szép lányok, ne sírjatok! című film a beatkorszakban fellazuló társadalmi struktúrákat elemzi, miközben az 1960-as évek legnépszerűbb beategyüttesei, a Metró, a Szíriusz, valamint a Kex zenélnek. A film pontos lenyomata annak a korhangulatnak, amely 68-as diákmozgalmak leverését követően meghatározó volt Európában – áll az összegzésben.

A szervezet 34 éves fennállása során első alkalommal ismer el életműdíjjal közép-kelet európai rendezőnőt.

Leadfotó: facebook.com/filmiohu

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...