Így szabattuk magunkat régen és ma

A plasztika szó a görög plastikosból származik, ami formázást, alakítást jelent. A 19. században aztán Carl Ferdinand von Graefe plasztikai sebészetnek nevezte el az alakító orvosi eljárásokat. De mi volt előtte?

Sokan nem is gondolnák, de már az ókorban is végeztek plasztikai műtéteket, bár az eszközök, az eljárások és a körülmények még igen csak kezdetlegesek voltak. Egyiptomban és Indiában is végeztek beavatkozásokat megcsonkított embereken, fáraók esetében pedig már esztétikai műtétekről is beszélhetünk. Helyre tudtak hozni orr- és állkapocstörést és sérült bőrt is. Az altatás, a higiénia hiánya miatt viszont ennél mélyrehatóbb dolgokba nem mertek belekezdeni.
A következő fejlődési lépcső konkrétan Észak-Indiához köthető, ahol Susruta doktor kezelte a harci sérültek sebeit és elváltozásait, gyakran plasztikai beavatkozással. Az ő nevéhez köthető az első ilyen témájú írásos emlék, kézikönyv megírása, amiben részletesen kifejti a  helyreállító beavatkozás technikáját, a különböző diagnózisokat és gyógymódokat.

A középkor nem kedvezett a plasztikai sebészetnek, sőt a katolikusok kifejezetten betiltottak minden efféle beavatkozást. A reneszánsz kor, mint oly sok minden más területen, itt is fellendülést hozott. A sok polihisztor nem tétlenkedett, Susruta doktor könyve egyre szélesebb körökben terjedt el, ez pedig újdonságokat eredményezett a plasztika történetében. A vágások kisebbek lettek, a bőrátültetés is lehetővé vált és ekkortájt hajtották végre az első sikeres fül- és szájplasztikát.
A reneszánsz emberek zsenialitása után a plasztika népszerűsége, érdekeltséges és használata ismét csökkent, és ez a 19. századig nem is változott. Ekkor egy ismert brit magazin írt az ősi indiai módszerről, és ezzel széles közönséghez juttatta el a módszert. Fontos momentum volt az altatás megjelenése és hogy valamilyen szinten már gátolni tudták a fertőzések kialakulását. A század végére a helyrehozatali műtétek mellett az esztétikai beavatkozások is egyre népszerűbbek lettek, megtörtént az első sikeres bőrátültetés és John Peter Mettauer saját műszereivel elvégezte egy farkastorok helyreállítását.

Az első világháború újabb fordulópontot eredményezett. A háborús sérülteknél a legtöbbször amputációt hajtottak végre, de altatás a fertőzés gátló technikák fejlődése megteremtette a tömeges plasztikai műtétek lehetőségét. A modern eljárások Harold Gilles nevéhez fűzhetőek, aki az arc helyreállításával foglalkozott. Ez a korban különösen fontos volt, hiszen a társadalmi elvárások miatt sokan egész életüket maszkban élték le bizonyos torzulások miatt.

A 20. század összesen több fejlődést rejt magában, mint az összes eddigi kor együttvéve. A plasztikai sebészet két ágra szakadt, a rekonstrukciós és az esztétikai sebészetre. A rekonstrukciós, vagyis helyreállító sebészet a fejlődési rendellenességekkel, baleseti és égési sérülésekkel, és a különböző műtétek okozta torzulások vagy hegek korrekciójával foglalkozik. Ez az ág létszükséges is lehet, ám a másik fajta sebészet mégis népszerűbb. Az esztétikai műtétek önkéntes kérés alapján történnek, az egyén megjelenésének javítása érdekében. Ezek megjelenését pontos dátumhoz, 1962-höz köthetjük. Ez az időpont pedig mi is lehetne más, mint az első szilikon-implantátum beültetése.

Nézzük meg egy kicsit, hogy mi is vezetett idáig. Az első mellnagyobbító műtétet Robert Gersuny osztrák orvos végezte el a 19. század végén, paraffin-injekcióval. A 20. század elején aztán már általánossá vált a fenékből szedett zsírszövetek mellbe ültetése, de ezek az eljárások nem voltak valami sikeresek. Sürgősen megoldást kellet hát találni, és a második világháborús japánok nem is késlekedtek: szilikon-injekciókat adtak be az amerikai katonáknak felajánlkozó prostituáltaknak. Így az eljárás eljutott az USA-ba is. Az '50-es években emellett még különböző anyagokkal próbálkoztak, pédául nejlonnal, poliuretánnal, teflonnal , üveggel és állati porcokkal. A forradalmi újítást a Thomas Cronin és Frank Gerow által kifejlesztett új típusú implantátumok jelentették. Ezek azok a szilikon-gumiból készült tasakba töltött szilikonok-gélek, amit ma is használnak. Persze a kinézete sokat fejlődött az évek alatt, egyre vékonyabb, formásabb, erősebb és strapabíróbb lett és ennek köszönhetően nagymértékben csökkent a sérülés és elmozdulás veszélye.

Napjainkban az esztétikai korrekciók szinte mindennaposak, és már nem csak a sztárok, hanem az átlag emberek körében is. Egy mellplasztika, egy kis botox, ráncfelvarrás, zsírleszívás, hajbeültetés... a lista végtelen. Magunkra varrathatjuk mások arcát, lehetünk vékonyak pár nap alatt, sőt, akár nőből férfivá válhatunk. Mi jöhet még ezek után, amikor a jelenkor is csak egy történeti állomás lesz majd a plasztika történetében? Jelenleg még elképzelhetetlenek a lehetőségek, de az emberi fantázia és hiúság határtalan, szóval még bármi megtörténhet.