Lifestyle

Így élhetünk a legtovább egyes kutatók szerint: akár a 130 éves kort is elérhetjük

Eddig élhetünk

Leonard Hayflick amerikai pedagógus sejttenyészettekkel is kísérletezett, ő állapította meg, hogy egy sejt nagyjából ötven sejtosztódásra képes, utána elpusztul, vagy rákossá alakul, vagyis ebből kideríthető egy viszonylag pontos adat, hogy az emberi faj hány évig "képes élni". A kutatásból az következik, hogy maximum 120-130 éves korig vagyunk "kalibrálva". Annak érdekében, hogy kihozzuk magunkból a maximumot, nagyon korán neki kell állnunk az öngondoskodásnak fizikai és lelki viszonylatban is. A hosszú élet titka három pilléren alapul: fizikai aktivitás, agytorna, valamint egészséges és kiegyensúlyozott étrend. Nemzetközi tanulmányok bizonyítják, hogy "a rendszeres mozgás, fizikai erőkifejtés, a fittség megőrzése minden tekintetben a legfontosabb, talán fontosabb, mint az, hogy kissé túlsúlyosak vagyunk-e vagy sem." A szakértők azt javasolják, hogy hetente 3-6 alkalommal sportoljunk, vagy mozogjunk, növeljük fokozatosan a fehérjebevitelt és dúsítsuk az étrendünket leucinnal, illetve D vitaminnal is. A diétánk kulcsa legyen a mértékletesség és a következetesség, fogyasszunk rendszeresen zöldségeket, gyümölcsöket a folyadékmennyiséget pedig megfelelően osszuk el a nap folyamán. Agyi kapacitásunkon is javíthatunk, vagyis edzhetjük a memóriánkat olvasással, rejtvényekkel és különböző kvízekkel, tesztekkel egyaránt, ezzel késleltetve az esetleges szellemi hanyatlást.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A japánok szerint a testünk nem egyidős az agyunkkal és a lelkünkkel. Hogyan derítheted ki a te 'szellemed' korát? Mutatjuk!

Fotó: 123RF.com Leadfotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
Egészség
A magas koleszterinszint világszerte emberek millióinak jelent egészségügyi kockázatot, mégis sokan csak akkor kezdenek foglalkozni vele, amikor már komolyabb problémát okoz. Pedig egy egyszerű,...
Egészség
Most már tényleg tombol a strandszezon, azonban a szívünk egészségére alaposan oda kell figyelnünk.
Sztárok
Hrvanek Dévid és Ahmed Vanessa az RTL+ Exek csatája második évadában nemcsak a játékokban, hanem egymással szemben is őszintén kimondta, amit gondol. A Femcafe.hu-nak adott interjúban a szakításuk...
Lifestyle
A jövő tévéi vékonyabbak, gyorsabbak és intelligensebbek lesznek, és ehhez új csatlakozókra is szükség lesz.
Sztárok
Felfoghatatlan tragédia rázta meg Venezuelát, miután a romok alatt holtan találták a korábbi szépségkirálynőt és szerelmét. A pusztító földrengések több mint kétezer életet követeltek, a romok alatt...
Sztárok
Magyarországon is nagyon imádta mindenki a Férjek gyöngye című sorozatot, ami Leah Remini karrierjének a csúcspontja volt.