Lifestyle

Van egy furcsaság az Igazából szerelemben, amit senki sem vett észre

Még a legnagyobb rajongók sem tudtak róla.

Igazából szerelem forever

Az Igazából szerelem az a film, amit bármikor és bárhol meg tudunk nézni, akár ezredjére is - noha tény, hogy karácsonykor, illetve most, Valentin-nap közeledtével van a legnagyobb létjogosultsága annak, hogy benyomjuk a play gombot.

A sok szálon futó romantikus alkotást annak ellenére imádjuk, hogy sok sebből vérzik, és számos együgyű, valószerűtlen, logikátlan részlet van benne. A mellett a furcsaság mellett azonban nem tudunk elmenni szó nélkül, amit nemrég fedezett fel egy szemfüles rajongó.

Csak 5 év van közöttük

A már említett fanatikusnak hála kiderült, hogy a Julietet alakító Keira Knightley és a Samet megformáló Thomas Brodie-Sangster között a valóságban mindössze 5, azaz öt év van. Ez azért kifejezetten sokkoló, mert Knightley a filmben egy felnőtt nőt játszott, aki éppen férjhez megy, míg Brodie-Sangster egy 7-8 éves, általános iskolásnak látszó kisfiút. Ugye, ebbe te sem gondoltál bele eddig? Pedig tényleg elég furcsa. Mielőtt azt hinnéd, hogy csak mi drámázunk, elmondanánk, hogy széles e világon milliók fogják most a fejüket.

A jelenleg 32 éves Keira Knightley

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A jelenleg 27 éves Thomas Brodie-Sangster

Így festenek most a szereplők

Ha magadhoz tértél a meghökkentő információ után, lesd meg a galériánkban, hogyan festenek most az Igazából szerelem főszereplői - szerinted sokat változtak?

Gif: giphy.com; Leadfotó: youtube.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.
Sztárok
Lamine Yamal a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettje és legfényesebb csillaga, aki a pályán kívül is boldog időszakot él át. A fiatal futballsztár szívét ugyanis egy...
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.
Lifestyle
Alaposan elszabadult a málna ára, de aki imádja, az egy kisebb kertben is belevághat a termesztésbe.